Hirdetés
Bár az ATI Technologies tegnap debütált Radeon X1900-as családját a vártnak megfelelően jelentette be a gyártó, mi több a kártyákat már szállítják a kereskedőknek, a kanadaiak számára a tegnapi nappal mégsem alakult minden az előzetes várakozásoknak megfelelően. A vállalat a jelek szerint nem tudott elkészülni január 24-ére csúcskategóriás, RD580 kódjelű CrossFire-lapkakészletével, mely optimális alapja lehet a két X1900-as kártyára épülő rendszereknek.
A pletykák szerint az új chipsetre pár hetet még biztosan várni kell, a vastag pénztárcával rendelkező, türelmetlen vásárlók addig is az ATI RD480, vagy Intel 975X lapkakészletére épülő alaplapok közül válogathatnak, ha mindenáron és azonnali hatállyal CrossFire működésre szeretnének bírni két X1900-as kártyát.
Mint arról korábban beszámoltunk, az RD580 lapka legfőbb újdonságaként elődjéhez képest dupla annyi PCI Express vezetéket bocsájt majd a grafikus rendszer rendelkezésére, ebből is ered részben az új vezérlő „Radeon Xpress 3200” típusjelölése. Az új chipsetre épülő alaplapok fejlesztése már a végső stádiumban jár, így a márciusi CeBIT-en vélhetőleg több gyártó is bemutat majd RD580-ra épülő terméket, ugyanakkor ezek jó eséllyel még a kiállítás előtt piacra kerülhetnek. Az alaplapok első generációjára az új északi híd mellé vagy a kissé öregecske SB450, vagy az NVIDIA által nemrég felvásárolt ULI által gyártott ULI 1575 déli híd fog kerülni. Az új, SB600-as típusszámot viselő I/O vezérlő a várakozások szerint még az első félévben megjelenhet az ATI lapkakészlet-kínálatában.