Gálánsnak mondható akcióval kárpótolja a kék lézeres formátumháború vesztes oldalára állt vásárlókat több amerikai áruházlánc, így elsősorban a legnagyobb elektronikai szaküzlethálózatot fenntartó Best Buy, mely mindegyik, mostanára rossznak bizonyuló döntést hozó vásárlóját igyekszik kiengesztelni. A sors fintora, hogy a Best Buy egyike volt azon cégeknek, akik az utolsókat rúgták az akkor már földön fekvő HD DVD-be: az üzletlánc február elején – amikor világossá vált, hogy a Toshiba vezette had vereséget szenvedett – gyakorlatilag levette a polcokról a HD DVD lejátszókat és filmeket.
Hirdetés
Mintha csak lelkiismeret-furdalás hajtaná, a Best Buy a hét közepén bejelentette, hogy egy ötven dollárt érő ajándékkuponnal kedveskedik azoknak a vásárlóknak, akik február 23-a előtt a cég valamelyik szaküzletében vagy webáruházában befizettek egy asztali HD DVD olvasóra, vagy az Xbox 360 konzolhoz készült kiegészítőre.

Az akciót az teszi igazán különlegessé, hogy az ajándékutalványért cserébe ezúttal nem kell megválni a korábban vásárolt terméktől, elég ha a vásárlás szerepel a nyilvántartásban, a Best Buy ez alapján postázza a HD DVD „kárpótlási jegyet”, legkésőbb május elsejéig. Az áruházlánc azokat is kisegíti, akik máshol jutottak hozzá HD DVD olvasóhoz: a Best Buy csereközpontja holnaptól szívesen beszámít akár működésképtelen lejátszókat is – a cég ehhez még egy online értékbecslőt is elhelyezett a weboldalán.
De nem a Best Buy az egyetlen, mely kelet-európai távlatokból nézve példátlanul gáláns ajánlattal kárpótolja a formátumharc vásárló-áldozatait: a Circuit City – jóllehet kevéssé önzetlen indíttatásból – március elején jelentette be, hogy eredeti vételáron átveszi a vevőktől az azt megelőző három hónapban vásárolt HD DVD hardvereket, feltéve, ha utána egyből leemelnek a polcról egy asztali Blu-ray lejátszót. A Best Buy tulajdonában álló kanadai Future Shop pedig április 3-ig tartó akciójában száz dollár értékben számítja be a HD DVD olvasókat az LG HD DVD és Blu-ray lemezeket egyaránt olvasni képes készülékének vételárába.
Ilyen akciót Európában elsőként a német Saturn indított, még februárban: a Magyarországon is jelen lévő üzletlánc 150 eurót engedett a Sony 500 euróba kerülő asztali Blu-ray lejátszójának árából, ha a vásárló cserébe leadott egy asztali HD DVD olvasót.