A Bayer MaterialScience üzletága csatlakozik az InPhase holografikus elven működő tárolórendszerek fejlesztésére irányuló projektjéhez. A két vállalat által nemrég aláírt megállapodás értelmében a Bayer a polimer alapú adathordozók fejlesztéséhez adja erőforrásait és szaktudását, és 5 millió dollár befektetésével részesedést is szerez az amerikai cégben. Cserébe a kutatás során szerzett tapasztalatokat más területeken, például kijelzőkkel vagy optikai szenzorokkal kapcsolatos projektekben is értékesítheti.
Hirdetés
Az InPhase ezzel az ALPS és a Hitachi után újabb erős támogatót tudhat a háta mögött, amire minden bizonnyal szüksége is lesz, hiszen a Holographic Versatile Disc Alliance jóvoltából egy másik csoport is készülődik holografikus optikai lemezek és meghajtók piacra dobására. A verseny kimenetele jelenleg aligha ítélhető meg bizonyosan – tény, hogy a HVD Alliance jól halad egy szabványtervezet készítésével és elfogadtatásával, míg az InPhase működő prototípusokkal turnézva igyekszik rendszere életképességét bizonyítani.
Az InPhase az év elején mutatta be Tapestry nevű meghajtóját, amellyel akkor 200 GB adatot tudott egy 13 cm átmérőjű korongra írni. Azóta a vállalat egy 300 GB-os lemezt is prezentált, és szabadalmaztatott egy többrétegű adatrögzítést lehetővé tevő eljárást. Az InPhase körül csoportosuló vállalatok a következő négy évben 1,6 terabájtra kívánják növelni a holografikus médiumok kapacitását. Első meghajtóik és egyszer írható lemezeik 2006 végén jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban.
A konkurens Optware körül tömörülő szövetség kész termékei optimista jóslatok szerint 2007-ben kerülnének piacra, mindjárt többfajta méretű és kapacitású adathordozókkal. A holografikus adattárolás pozitívumai között nemcsak a nagy adatsűrűség, hanem a nagy elérhető adatátviteli sebesség is említendő.