Hirdetés

Új szolgáltatásokat tervez a Skype

A VoIP-specialista a hagyományos telefonokra is kiterjesztené a beszélgetéseket.

Hirdetés

A Skype nevű, IP-alapú hangátvitelt (VoIP) lehetővé tévő peer-to-peer alkalmazás készítője, a Skype Technologies bejelentette, hogy az év végén olyan fizetős szolgáltatást kíván indítani, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy ne csak számítógépekre, hanem hagyományos telefonokra is kezdeményezzenek hívásokat. A vállalat szerint elképzelhető egy olyan ajánlat is, amely Skype-felhasználók hívását tenné lehetővé normál telefonkészülékekről. Ez utóbbi bonyolultabb logisztikát igényel, így bevezetését a piaci igényektől teszik függővé. Pontos árakról egyelőre nem esett szó, ám a cég egy "nagyon versenyképes díjszabásról" tett említést. Niklas Zennström, a cég igazgatója elmondta, hogy a jelenleg béta verzióban hozzáférhető szoftver első teljes változata nyáron fog megjelenni. A Skype a számítógép-használóknak továbbra is ingyen áll rendelkezésére.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények