Új alaplapszériával rukkolt elő az ECS

Kifejezetten játékosoknak szóló alaplapokkal már számos gyártó előállt, gondoljunk csak az ASUS-ra (ROG), vagy az MSI-re (Gaming). Most az ECS is beállt a sorba, akik az L337 GANK Drone sorozattal belépőszinten kínálják majd a játékos deszkákat.

A sorozat első, Z87H3-A3X típusjelzésű tagja a Haswell processzorokhoz készült, így LGA1150 foglalattal rendelkezik. Lapkakészlet tekintetében az Intel Z87-es modelljére építkezik. A megszokott kialakításnak megfelelően összesen négy DDR3-as csatoló áll rendelkezésre, a hivatalosan legfeljebb 1600 MHz-es moduloknak. Az ECS állítása szerint az arra képes RAM-okat tuninggal akár 3000 MHz fölé is fel lehet srófolni. Az M.I.B X elnevezésű szoftverrel mindezt akár Windows alól is végrehajthatjuk.


[+]

Természetesen CrossFire vagy SLI konfigurációk kiépítésére is lehetőséget ad az alaplapot, amit legfeljebb két kártyával oldhatunk meg. Kisebb érdekesség, hogy az arany színű bordák mellett két alumínium porvédő lap is felkerült a Z87H3-A3X-ra. Az egyik a memóriákat védi, míg a másik a felső x16-os PCI Express foglalat fölé került elhelyezésre. A hátlapra három monitorkimenet, összesen 8 darab USB (négy 3.0-s és négy 2.0-s), Gigabit Ethernet és eSATA is került.

Az alaplap pontos árát egyelőre nem publikálta az ECS, de állításuk szerint jó ár/érték aránnyal fog érkezni az L337 GANK Drone sorozat első, Z87H3-A3X elnevezésű tagja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ECS

Hirdetés