Turbo Core 3K – újabb letisztult, minimalista mod

A moddingolt konfigurációkat egyesek hajlamosak csicsás és harsány építményeknek gondolni, amely néha igaz is lehet, de szerencsére azonban vannak olyan modderek is szép számmal, akik a letisztult stílust kedvelik, és munkájukban is ezt az irányzatot követik. Az oldal keretein belül már több minimalista gépet bemutattunk, most pedig badmau5 jóvoltából újabb gyöngyszemmel bővülhet a csoport.


(forrás: [H]ard|Forum) [+]

A Turbo Core 3K elnevezésű konfiguráció már első pillantásra kitűnik a tömegből, ugyanis az átalakításra került Fractal Design Core 3000 ház elején semmi más nem látható, csak két NZXT Airflow, amelyek védőrács nélkül úgy néznek ki, mint valami turbinák. Optikai meghajtót nem tartalmaz az összeállítás, így külső 5,25”-es meghajtóhelyekkel sem kellett terhelni az előlapot. A gyári panel kicsit mélyebben ül, mint az oldalsó csapott élek, ez tökéletesen alkalmassá tette a terepet, hogy badmau5 egy matt fekete plexi lapot ültessen az előlapra, majd az egész házat egységesen matt feketére fújta. Kétoldalú ragasztóval erősítette fel az előlapra, így csavarok vagy egyéb rögzítési megoldások sem rombolják a tiszta összképet.


(forrás: [H]ard|Forum) [+]

A Turbo Core 3K belsejében is pedáns rend uralkodik, a fáradságos munkával erenként harisnyázott tápkábelek szigorú rendben tekergőznek az alaplaptálca mögött. Mint már több más modnál is láttuk, jelen esetben is egy Asus Sabertooth Z77 deszka nyújtotta a konfiguráció alapját, amelynek hőpajzsa tökéletes kiegészítő a puritán belsőhöz. Ebben Intel Core i7 2600K processzor, 4 GB Muskin Silverline DDR3 memória és egy EVGA GTX570 videokártya került. A CPU egy gyárilag feltöltött Coolit Eco CPU Cooler folyadékhűtőt kapott, a VGA azonban a gyári léghűtővel próbál megfelelni az elvárásoknak; talán ez az egyetlen pontja a rendszernek, ahol némi optikai tuning még elférne. Az adatok tárolása egy 128 GB-os Plextor M3 SSD és egy 1 TB kapacitású Hitachi HDD feladata. A teljes gépet egy PC Power & Cooling Silencer MKIII 600 wattos PSU táplálja.


(forrás: [H]ard|Forum) [+]

A badmau5 által készített Turbo Core 3K munkanaplója itt tekinthető meg.


(forrás: [H]ard|Forum) [+]


(forrás: [H]ard|Forum) [+]


(forrás: [H]ard|Forum) [+]


(forrás: [H]ard|Forum) [+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés