A Synergon is részt vett az új munkaügyi adatbázis, az EMMA informatikai infrasrtuktúrájának létrehozásában – tudatta a vállalat. Mint ismeretes az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázist a Foglalkoztatási Hivatal hívta életre idén májusban, hogy átláthatóbbá tegye a munkaerőpiacot és növelje a munkavállalók jogbiztonságát. A térség egyik legnagyobb rendszerintegrációra szakosodott vállalatának a központi gépterem kiépítésén és a munkaügyi hatóságok hálózati összekapcsolásán kívül a munkavállalók adatbiztonságának garantálását is meg kellett oldania. A projekt értéke 400 millió forint volt A befektetők persze már mind az augusztus közepén kijövő féléves gyorsjelentést várják, ahol kiderülhet, hogy az utóbbi időben komoly állami megrendeléseket szerző Synergonnak sikerül-e megismételni az első negyedéves jó eredményeket vagy az adatokból a tavalyi, nem éppen hízelgő forma köszön végül vissza.
Több mint négyszázmilliós állami projekt a Synergonnál
Azóta történt
-
Az egészségügyi reformra vár a Synergon
Forráshiány miatt jelenleg lassan halad a kórházi informatikai rendszerek fejlesztése.
-
Új vezér a Synergon cseh cégénél
Az Infinitynél szétválasztják a tulajdonosi és a vezetési funkciókat.
-
Synergon: minimális nyereség
Pozitív, de a vártnál rosszab a Synergon-csoport első féléve.
-
Molos megbízás a Synergonnak
A 90 millió forint értékű megbízást nyert el a társaság.
Előzmények
-
A Synergon 625 milliós MFB-tendert nyert
Három évre szól a karbantartási és fejlesztési keretszerződés.
-
Jól kezdte az évet a Synergon
A veszteséges tavalyi év után az idei első három hónapban nyereséges volt a cég.