Ismét Kínába ment Tim Cook

Az egyik kínai miniszterrel is találkozott a látogatása során az Apple vezérigazgatója.

Tim Cook szerdán Jin Zhuanglong kínai miniszterrel találkozott, amikor ismét Pekingbe látogatott. A találkozó során a kínai fél közölte, hogy remélik az Apple folytatja és elmélyíti a jelenlétét Kínában, növeli a befektetéseket és a kínai cégekkel együtt nő.

Hirdetés

Ez volt Cook idei második útja Kínába, a Weibóra pedig azt is kiírta, hogy meglátogatott egy organikus farmot és művészek is körbevezették a környéken.

Az utóbbi időben az Apple veszített a piaci részesedéséből Kínában, a világ legnagyobb okostelefon-piacán. Az új iPhone modellek éves összehasonlításban ugyanakkor 20 százalékkal népszerűbbek voltak az első 3 hétben, mint az elődmodellek, állítja a Counterpoint. A régebbi modellek csökkenő eladásai miatt viszont az éves mérleg így is 2 százalékos mínusz volt az iPhone-oknál.

Frissítés: az Apple és Tim Cook közölte, hogy fokozzák a befektetéseiket Kínában, és hozzájárulnak az ellátási lánc fejlesztéséhez.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények