Mi is beszámoltunk róla, hogy a Panasonic januárban a CES-en jelentette be, hogy még az idén boltokba küldi a legendás Technics SL-1200 lemezjátszók legújabb változatait, köztük a márka 50. születésnapja alkalmából készült, limitált szériás Grand Class SL-1200GAE típusjelzésű modellt.
Technics Grand Class SL-1200GAE [+]
Első körben hazai pályán, Japánban dobtak piacra ebből 300 példányt egyenként 356 400 jenes, azaz körülbelül 900 000 forintos áron. Nem maradt a nyakukon, hiszen az első hallásra kifejezetten magasnak tűnő ár ellenére szinte azonnal elfogytak, ugyanis fél óra alatt elkelt az összes. A tervek szerint a közeljövőben elérhetővé tesznek további 900 darabot (így jön ki az 1200-as szám) a világ más pontjain, és a pletykák szerint azok még ennél is többe kerülnek majd, ami látva a fogadtatást, érthető. Később természetesen érkezik majd az SL-1200G sorozat, amelyből jóval többet tesznek majd elérhetővé, és ebből fakadóan olcsóbb is lesz.