Távvezérelt tuning az Abittal

Bár az Abit tuninglapjairól, nem pedig a szórakoztatóelektronika és a PC-technológia konvergenciáját képviselő termékekről ismert, új eszközei között van olyan is, mely azt a felismerést tükrözi, hogy ezt a területet ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A CeBIT-en bemutatott RM-11 jelzésű multifunkciós távirányítóval a legtöbb tévé, DVD-lejátszó és erősítő kezelése is megoldott, és lehetőség nyílik a PC multimédiás alkalmazásainak vezérlésére is. Ennél „abitosabb” jellemző, hogy az RM-11 az Abit alaplapok EQ és a Guru funkcióival is együttműködik, így távolról is mód van a ventilátorok fordulatszámának szabályozására, illetve a rendszer tuningolására vagy igény szerint visszafogására, halkítására.


Forrás: X-bit labs

A gyártó közlése szerint a jövőben megjelenő alaplapjai – például a képen látható Intel 955X chipsetes AW8 modell – az RM-11 használatához szükséges infravörös egységgel is elérhetők lesznek. A távirányító kontextusérzékeny LCD érintőképernyővel és frissíthető firmware-rel rendelkezik, így számos beállítási opciót képes biztosítani.


Forrás: X-bit labs

  • Kapcsolódó cégek:
  • Abit

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés