Hirdetés

Spire Swirl IV CPU-hűtő: a radiális ventilátor megint előjött a spájzból

Egy régi koncepciót porolt le a gyártó.

Hirdetés

Tény, hogy az utóbbi időben meglehetősen eseménytelenül telik az idő a processzorhűtők piacán, mindazonáltal érdemes megjegyezni, hogy mostanság a gyártók igen ritkán használják a radiális ventilátorokat ebben a szegmensben. Főként a VGA-gyártók kedvelik ezt a megoldást, gondolva elsősorban a referencia modellekre, pedig volt idő, amikor a CPU-hűtők között is sebesen terjedt ez a ventilátorfajta és az ezzel járó kialakítás – emlékezzünk például a Gigabyte Rocket Coolerre.


[+]

A Spire-nél úgy gondolták, hogy leporolják a koncepciót és ezzel együtt a Swirl családot, aminek előző tagja még 2013-as esztendő elején jelent meg. A leporolás vehető akár szó szerint is, hiszen a gyártó nem csinált mást, mint a régi, három darab nikkelezett 8 mm-es hővezető csővel megtámogatott, hengeres lamellákból álló Swirl III hűtőben lecserélte a ventilátort egy csúszócsapágyas darabra, majd rányomta a Swirl IV elnevezést, de egyéb tekintetben a technikai paraméterek változatlanok.


[+]

Ennek tükrében a 131 x 125 x 62 milliméteres méretekkel rendelkező 690 grammos hűtő legfeljebb 130 wattos TDP-vel birkózik meg, kéken világító ventilátorának fordulatszáma pedig 600 és 2000 között változik, míg a zajkibocsátása ettől függően 10-26 dB(A) körül alakul.

A Swirl IV felhelyezhető minden manapság nagyobb számban előforduló AMD és Intel foglalatos alaplapra, tehát univerzális megoldásként jelenik meg a piacon 50 eurós áron 5 év garancia mellett.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Spire

Azóta történt

Előzmények