Hirdetés
A Gelid egyik közkedvelt processzorhűtőjének, a Tranquillonak az első változata még 2009-ben látott napvilágot, 2011-ben pedig egy második, feljavított verzió is érkezett belőle, most pedig újabb három év elteltével megérkezett a harmadik kiadás is. Elődjéhez hűen ez sem kapott külön fantázianevet, hanem a Rev. 3 felirat jelzi, hogy egy újabb modellel van dolgunk. Első pillantásra nem látunk nagy változásokat, hiszen a felépítés ismerős, akárcsak a négy hővezető cső és ezek elhelyezése, sőt még a réz talpon sem vetették be a processzor sapkájával közvetlenül érintkező megoldást.
Jobban megfigyelve csak apróbb ráncfelvarrásokat látunk: módosítottak a borda méretén, bár a 153,5 milliméteres magassághoz ragaszkodtak, a 74 milliméteres mélységet 65 milliméterre csökkentették, a 125 milliméteres szélességet pedig pedig 139 milliméterre növelték. Összességében véve a teljes tömeg csökkent 645 grammról 585 grammra, de ebben a 120 milliméteres ventilátor tömege is benne foglaltatik, amit szintén lecseréltek.
Az új modellen frissített formatervű lapátokat alkalmaznak (a kilépő élen könnyen észrevehető a változás) de természetesen meghagyták a PWM-szabályozást a 750-1500 fordulat/perces tartományban, ám a PWM-ből fakadó kattogást kiküszöbölték. A mellékelt szélgép statikus nyomását sikerült jócskán növelni az elődhöz képest, és a zajszint sem nőtt túlságosan, a 12-26,5 dB(A) gyári adatból csak az utóbbi magasabb, mint eddig volt (25 dB(A)). Ha már a ventilátorról beszélünk, említésre méltó újítás, hogy a Rev. 3 változat immáron két légkavaróval is felszerelhető, ha a helyzet úgy kívánja, de ez nem a csomag része, a plusz felfogató viszont igen.
Továbbra is az univerzális hűtők sorát gazdagítja a Gelid új modellje, ugyanis a legtöbb foglalatra (Intel LGA 775, 1366, 1155, 1156, 1150 és AMD Socket AM2, AM2+, AM3, AM3+, FM1, FM2, FM2+) felszerelhető a mellékelt tartozékokkal. A termék már elérhető, ára 29 euró, a garancia továbbra is öt év.