Sony VAIO T Ultrabookok – végül csak beadták a derekukat

A Sony tavaly még nagyon nem akart beállni az Ultrabook kategóriába, mert az Intel elvárásainak megfelelő masinák gyártása alacsony profittal kecsegtetett, valamint már egyébként is rendelkeztek olyan prémiumkategóriás gépekkel (például VAIO Z széria), amelyek nagyjából kiszolgálták az Ultrabookok felé támasztott igényeket. Azonban a japán gyártó is belátta, hogy nem mehet a piaci trendekkel szemben a végtelenségig, ezért az egyik legnagyobb ellenző végül bejelentette első Ultrabook családját, a VAIO T-t.


[+]

A VAIO T13 és T11 magától értetődően egy 13 és egy 11 hüvelykes sorozatot takar, a gyártó azonban csak egyetlen modellről, egy T13-asról árult el részleteket, hiszen ez lesz a sorban megjelenő első T-s Ultrabook, amely még ebben a hónapban a boltok polcaira kerül. Ennek fedélzetén 4 GB DDR3 memória társaságában egy Intel i3-2367M processzor ketyeg, vagyis a Sandy Bridge családból származik. A Sony nem is tesz említést Ivy Bridge-es variánsok érkezéséről, a gyártó valószínűleg megvárja az új generáció alacsonyabb fogyasztású egységeit. A 13,3”-s képátlójú, 1366 x 768 pixeles felbontású kijelzőre a képanyagot a már jól ismert IGP, a processzorba integrált HD 3000 juttatja.


[+]

Az adattárolás tekintetében hibrid gép 320 GB-os merevlemeze mellett egy 32 GB-os SSD-t is tartalmaz, azonban a megadott 9 órás üzemidő természetesen nem erre, hanem a tisztán SSD-s verzióra vonatkozik. Az Ultrabookokkal szemben alapvető elvárás, hogy alvó állapotban feltöltött akkumulátorral legalább 30 napig húzzák, azonban a Sony ezt megfejelve 90 napos szunyókálással kecsegtet. A nyers fémszínű, alumínium-magnézium ház mérete 226 x 17,8 x 323 mm, tömege 1,6 kg. Oldalában minden szükséges kivezetés megtalálható, többek között USB 2.0 és 3.0 port, teljes méretű HDMI és Ethernet aljzat, D-Sub analóg videokimenet és memória kártyaolvasó látható rajta. Természetesen az „Exmor for PC” HD webkamera sem maradhatott ki a repertoárból.


[+]

Mint már említettük, a fentebb vázolt modell még ebben a hónapban érkezik, azonban sem ennek vételáráról, sem a család többi tagjáról további információkat egyelőre nem közöltek.


[+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés