Hirdetés
Az optikai meghajtóval és színes LCD kijelzővel ellátott hordozható médialejátszók sosem váltották be igazán a hozzájuk fűzött reményeket. Emiatt mára már egész sokan elengedték ezt a termékcsoportot, így alig néhány cég foglalkozik ilyen jellegű készülékek gyártásával. Némiképp meglepő módon közéjük tartozik a Sony is, amely nyár elején dobja piacra legújabb ilyen jellegű eszközét.
A DPJ-DS1 esetében elengedték a hagyományos, laptopszerű kialakítást, és inkább a hordozható hangsugárzókat idéző forma mellett tették le a voksukat. Ennek nyilván az az oka, hogy a modellbe a szokásosnál némiképp komolyabb, 2 x 5 wattos maximális névleges kimeneti teljesítményt produkáló hangrendszer került. A készülékkel a gyártó azokat a minden bizonnyal fiatal korú felhasználókat (illetve hát értelemszerűen rajtuk keresztül a szülőket) célozta meg, akik éppen a tánctanulás, táncos filmek, sorozatok bűvöletében élnek. Például ellátták egy olyan funkcióval, amely képes lelassítani vagy felgyorsítani az épp lejátszott anyagot, ami elméletben lehetővé teszi, hogy a képernyő előtt üldögélők a lehető legalaposabban kivesézzék a mozdulatokat.
Egy 9 hüvelykes eszközt, mindössze 800x480 képpontos maximális felbontású, színes LCD kijelzővel látták el a tervezők, ami elég is, hiszen az integrált optikai meghajtója a Blu-ray formátum kezelését nem támogatja, azaz kizárólag a DVD és CD lemezekkel boldogul. A gyártó által kiadott hivatalos közleményben nem szerepelt arra vonatkozó információ, hogy a termék képes lenne az USB porton keresztül csatlakoztatott médiaállományok lejátszására. Ennek hiánya azért meglehetősen érdekes lenne, hiszen a szolgáltatás még a névtelen gyártók ilyen jellegű eszközeiből sem hiányzik. A DPJ-DS1 első körben Japánban kerül a boltokba, várhatóan 290 dolláros áron, ami soknak tűnik első hallásra. Még akkor is, ha a HDMI porton keresztül tévéhez, projektorhoz is csatlakoztatható, vagyis asztali lejátszóként is funkcionálhat.