Már működik a Skype

Ahogy tegnap az IT café is beszámolt róla, a Microsoft tulajdonában lévő Skype üzenetküldő szolgáltatásban globális üzemzavar lépett fel, hétfő délelőtt óta központi hiba miatt világszerte akadozott, a felhasználók nem tudtak belépni a rendszerbe, akiknek pedig korábban sikerült, folyamatos újracsatlakozási jellel találták szembe magukat. Az érintett ügyfelek nem tudták megváltoztatni a státuszukat, a kontaktjaik offline állapotúnak tűntek, és nem tudták őket felhívni sem. Ettől még a szolgáltatás működött, az üzenetek kézbesítésre kerültek, tehát írásban csevegni továbbra is lehetett.

Hirdetés

A hibát késő éjszakára javították ki, de a tájékoztatás most sem volt túl bőbeszédű, a hivatalos blogban mindössze annyit írtak magyar idő szerint nem sokkal hajnali egy előtt, hogy a „Skype szolgáltatásait teljes mértékben helyreállítottuk”.

Skype
[+]

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények