Hirdetés

Az USA kormánya is felelős a Google-t ért támadásért?


Bruce Schneier

Bruce Schneier, a provokatív nyilatkozatairól is ismert, a média nyilvánosságát kedvelő világhírű IT-biztonsági guru tegnap újra egy olyan nyilatkozatot tett, mely valószínűleg nem kis visszhangot fog kiváltani. A CNN honlapján közölt cikkében Schneier amellett érvel, hogy a decemberi, a Google és egyéb nagyvállalatok ellen végrehajtott részben sikeres támadást leginkább az tette lehetővé, hogy e cégeket törvényileg kötelezik arra, hogy a kormányzati szervek rendelkezésére álló „hátsó kapukat” helyezzenek el szoftvereikben, rendszereikben, s a crackerek most ezt használták ki.

A hónap elején a Google által bejelentett támadás még a vártnál is nagyobb vihart kavart: a kínai kormányzat eleinte igyekezett bagatellizálni a történteket, ám az amerikai politikai vezetés napról napra harciasabb nyilatkozatokat fogalmaz meg, különösen az ügyben igen aktív külügyminiszter, Hillary Clinton, így Kína is egyre keményebb válaszokat ad a cenzúrát elítélő megnyilvánulásokra.

Hirdetés

Schneier arra hívja fel a figyelmet, hogy hiába háborodik fel most az amerikai vezetés, mikor a támadókat épp ők segítették, többek között a Gmail rendszerébe épített hátsó kapuval. A szakértő ezt tényként kezeli, s megemlíti, hogy például Svédországban, Kanadában vagy Nagy-Britanniában is léteznek olyan szabályozások, melyek felhatalmazzák az állami szerveket, hogy a polgárok internetes tevékenységét megfigyeljék. Schneier úgy véli, ha léteznek a rendszerekben hátsó kapuk, az „felhívás keringőre”: csábítja a bűnözőket, megteremti annak lehetőségét, hogy a kormányzat visszaéljen a helyzettel – ahogy például az FBI esetében is történt, akik illegálisan hallgattak le telefonbeszélgetéseket 2002 és 2006 között.

De a szakértő még inkább aggódik a rossz szándékú támadások miatt: nem érti, hogy miért nem veszik észre az illetékesek, hogy a megfigyelési célokból épített kiskapukat a crackerek  fel tudják használni saját céljaikra: adatlopásra, spamelésre stb.

Hogy mindezek a veszélyek nem elméletiek, annak bizonyítására Schneier felsorol több olyan ügyet, amikor bebizonyosodtak a visszaélések: az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) a szeptember 11-ei merénylet után széles körű megfigyelési és lehallgatási rendszert épített ki, és kiderült, hogy az előírásokat megszegve olyanokat is megfigyeltek, akiket nem lett volna szabad. Megemlíti, hogy 2004/2005-ben Görögországban több mint száz kormánytag telefonját hallgatták le felhatalmazás nélkül, melyet az tett lehetővé, hogy az Ericsson korábban kormányzati kérésre a Vodafone készülékeibe beépítette a lehallgatáshoz szükséges megoldást.

Ezek után Schneier kitér a régi vádra is, mely szerint a nyugati országok exportálják is a megfigyelési technológiáikat, ezzel pedig segítik a totalitárius rendszereket: a Siemens és a Nokia szállított ilyeneket Iránba, amerikai cégek pedig épp Kína internetes rendőrségének kialakításában vettek részt aktívan. Ráadásul a problémák egyre csak szaporodnak, mivel évről évre nő az internet ellenőrzöttsége: míg a nem demokratikus országokban az állam az első számú ellenőr, addig Nyugaton a terror-, illetve pedofilveszélyre hivatkozó biztonsági, nyomozószervek terjeszkednek, s melléjük társulnak a szerzői jogok miatt aggódó médiavállalatok is.

Schneier összegzésképp annyit mond, hogy a beépített lehallgatási technológiákat, hátsó kapukat nem tartalmazó rendszerek egyszerűen biztonságosabbak, mint azok, ahol ez a kockázati tényező fennáll – emellett a szabadságjogok is nagyobb védelmet kapnak az előbbi esetben.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények