A Samsung jól halad a DDR4-es memóriák fejlesztésével

A Samsung már korábban bejelentette, hogy az első DDR4-es szabványra épülő memóriamodul mintáit már szállítják, és ezt működés közben is bemutatták az idei IDF-en. A DDR4 előnyeit elsőként a szerverek használják majd ki, így nem véletlen, hogy a bemutatott modul egy 16 GB-os, szerverekbe szánt megoldás.

Samsung 16 GB-os DDR4 RDIMM modul
Samsung 16 GB-os DDR4 RDIMM modul [+]

A Samsung memóriája 2133 MHz-es effektív órajelen üzemelt, és ehhez 1,2 V-os feszültséget igényelt. A vállalat a következő év végére tervezi a startot, amikorra egy 32 GB-os kapacitást kínáló modullal is előállnak majd. Az útiterv meglehetősen agresszív, így az első, 2133 MHz-en ketyegő modulokat pár hónapon belül váltják majd a 2400 MHz-es effektív órajelen üzemelő megoldások, és a dél-koreai óriáscég még 2014-ben leszállítaná a partnereknek a 2666 MHz-es memóriák mintáit, amelyek kereskedelmi forgalomba 2015-ben kerülhetnek. Az útitervben szerepel még 3,2 GHz-es effektív órajelen ketyegő memória is, de ezt a cég ma még nem köti pontos dátumhoz.

A Samsung elmondta, hogy a DDR4 szabványra elsősorban a szerverplatformok építenek, és a kliensgépek esetében majd 2015-ben kezdődhet meg a terjedése.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés