Hirdetés
Az AMD hamarosan megjelenő Ryzen processzora várhatóan többféle verzióban és kiszerelésben fog megjelenni, így valószínűleg lesz köztük olyan is, amihez gyárilag mellékelnek referencia hűtőt. Várhatóan nem is akármilyet, ugyanis Raja Koduri, az AMD Radeon Technology Group csoport vezetője által tegnap a Twitteren posztolt Ryzen PC-s fotókból arra következtethetünk, hogy ezekről a hűtőkről sem hiányzik majd a manapság oly divatos RGB LED-es megvilágítás sem.
Ha hihetünk a fotóknak, akkor valamilyen világítás szinte biztosan lesz, az RGB mivolta pedig sejthető, hiszen nem valószínű, hogy az AMD bevállalja fixen a képen látható, rózsaszínes beütésű fényárt. Hacsak nem trollkodni akarnak, illetve a "vírus" faktort sem hagyhatjuk figyelmen kívül, amivel az AMD-nek az a célja, hogy a megjelenés előtt továbbra is magukon tartsák a figyelmet.