Az ATI Technologies ma tette közzé első pénzügyi negyedéves eredményeit. A november 30-án véget ért negyedév során a vállalat 469,7 millió dollár árbevételt ért el, ami 40 százalékos növekedés a tavalyi év megfelelő időszakához képest. A részvényenkénti nettó nyereség 19 centre rúgott, míg egy évvel korábban részvényenként 3 cent volt. A vállalat bruttó haszonrése 35,9 százalékot tett ki.
A látványos eredményt elsősorban az asztali számítógépekbe szánt önálló megoldások erős forgalmának köszönheti az ATI. Amint KY Ho, vállalat elnök-vezérigazgatója a kiadott közleményben elmondta: "A vezető termékek révén az ATI új vásárlókat és új piacokat hódított meg. Termék-útitervünk szigorú betartása új kártyagyártó partnereket vonzott, és így a jövőben szélesebb disztribúciós hálózat áll rendelkezésünkre." Az ATI a negyedév során kezdte meg az asztali számítógépekbe szánt integrált lapkakészleteinek szállítását és az első PCI Express felületre illeszkedő grafikus processzor mintapéldányainak gyártását.
Amint arról hírt adtunk, a cég egy hónappal ezelőtt megemelte a negyedévre vonatkozó előrejelzéseit; a közzétett eredmények megfeleltek a módosított prognózisnak. A vállalat optimistán tekint az elkövetkező időszakra is. A második pénzügyi negyedévben a szezonálisnál erősebb eredményeket vár az ATI. Az előrejelzés szerint az árbevétel 430-470 millió dollár között lesz, míg a bruttó haszonrés az árbevétel 32-35 százalékát teszi ki.
Rekorderedményt ért el az ATI
- Írta: Erasmus
- Forrás: PROHARDVER!
Azóta történt
-
ATI-chipes kártyák a Terratectől
A német gyártó is felhagy a kizárólagos beszállítói modellel.
-
3D-s grafika mobilokon
Az ATI bejelentette mobiltelefonokba szánt 3D-gyorsító lapkáját.
-
NVIDIA: készen a PCI Expressre
Bemutatta PCI Express interfészt használó megoldását az NVIDIA.
Előzmények
-
Mégsem lesz ATI-MSI kooperáció?
Úgy tűnik, mégsem lesz együttműködés a két nagyvállalat között.
-
Erős negyedévre számít az ATI
A kanadai gyártó GPU-i kelendőbbek a vártnál.
Aktív témák
- Viccrovat
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- alza vélemények - tapasztalatok
- Eredeti játékok OFF topik
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Nem tudom a dal címét, előadóját
- AMD Catalyst™ driverek topikja
- A piac legerősebb kameráját ígéri a Xiaomi 17 Ultra
- További aktív témák...