Rambus - menetrend szerint

A Rambusnak jobban megy, mint valaha, épp ezért cseppet sem meglepő, hogy a cég aktív jövőképpel bír: nemrég nyilvánosságra került roadmapjük szerint az RDRAM-okban még jócskán van tartalék.

Ráadásul, az év elején még egy Hyundai szerint sem volt komolyabb fantázia az RDRAM piacban, hiszen az akkori elképzelések és elvárások mind kb. 10%-os részesedésről szóltak, az elkövetkező néhány évre tekintettel.

Azóta persze nagyot változott a világ, legalábbis a Rambus fáklyái fényesebben lobognak, mint korábban bármikor, és egyelőre még se híre, se semmilye a várva várt szabadalmi pofonnak, miszerint úgy globalice tenyerelnének bele a bíróságok a Rambus tortába..

Pedig voltak bíztató jelek, több zajló ill. lezajlott pert mi is felemlegettünk, azonban úgy fest, a Rambusnak továbbra is van jövője. Hozzá kell persze tennünk, hogy a P4 Rambus nélkül csak félkarú óriás (vele meg félkarú rabló.. :) ), bár pl. az NVIDIA Crush chipkészlete hasonlóan impozáns RAM sávszélességet prezentál, ugyan egyelőre csak AMD-s fronton.. (aki elfelejtette volna: a Crush dual channel DDR RAM-okat használ, ill. dual channelben használja a DDR RAM-okat.., és ugyan ezt a sávszélt holmi MX core-ok meghajtására fecsérli, ám maga a hozzáállás valóban forradalmi, vagy inkább csak ésszerű..)

Maga a roadmap egészen 2005-ig követi le a Rambus terveit, amelyek a neves dátumra már a PC1200-as (tehát 1200MHz-es, vagy ha jobban tetszik, PC9155-ös..) RDRAM-okat helyezik kilátásba, azaz mintegy 8.94GB-os sávszélességgel példálódznak.. (egyes források ugyan elfelejtik, hogy byte-kbyte-stb. közt rendre 1024-es szorzóval illik számolni, de ne dőljünk be nekik..)

Addig persze még jócskán van idő, ezért a Rambus is betervezett egy köztes stációt: 2002-ben a PC1066-os RDRAM lesz majd a sláger.. Az iménti grandiózus sávszélesség persze 64bit-es modulok mellett lesz elérhető, ami valami quad channel féle leosztást előlegez.

De mert egy roadmap még nem a világ, a szkeptikusoknak és Rambus elleneseknek sem kell még okvetlen és idejekorán a méregpohár fenekére nézni, idejük, mint a pelyva..

Hirdetés