Hirdetés

Felturbózta AMD-s NAS megoldásait a QNAP

A TVS-x73e jelölésű sorozat az elődhöz képest nagyobb rugalmasságot kínál, de más újítást is bejelentett a cég.

A QNAP számos újdonságok bejelentett az idei CES alkalmával, amelyek közül talán a legnagyobb figyelmet az új, TVS-x73e jelölésű, SMB (kis- és középvállalkozások, Small and Medium Business) kategóriába sorolta NAS-ok kapták. Ennek a fő oka az volt, hogy nem pusztán bemutatóról volt szó, hanem konkrétan meg is jelentek a termékek.

Hirdetés

A TVS-x73e az egy éve és két hónapja megjelent TVS-x73 sorozat felújításának tekinthető. Utóbbi kifejezetten kedvelt multimédiás megoldásnak számít, és az alábbi hírben be is számoltunk a képességeiről. Az új verzió inkább egy kiegészítés lesz, mivel nagyobb rugalmasságot kínál. Többek között nem jár hozzá alapértelmezetten a távirányító, bár opcionálisan be lehet majd szerezni. A fő változás viszont a két darab x4-es PCI Express 3.0-s port környékén történt, ugyanis ezek tényleg szabadok, az előddel ellentétben nem jön alapból beépítve egy kétportos USB 3.1 Type-A kártya. Ugyanakkor opcionálisan igényelhető beléjük kiegészítő, amelyek közül az egyik 10 gigabites Ethernet, míg a másik 10 gigabites USB 3.1-es vezérlőt ad hozzá a rendszerhez. A kettő akár együtt is rendelhető.


[+]

Az újdonságok a QNAP adatai szerint akár 993 MB/s-os átviteli teljesítményre is képesek a 10 gigabites Ethernetet tartalmazó konfigurációval és 983 MB/s-os tempó is elérhető a hardveresen gyorsított AES-NI titkosítással. További rugalmasságot bővítő funkciónak számít, hogy a tárolóegységek szempontjából már nem csak két UX-800P vagy -500P fogható be, hanem egy SAS-12G2E-s bővítőkártyát alkalmazva akár hat darab REXP-1000 Pro is.

Más szempontból a TVS-x73e megegyezik a TVS-x73 sorozattal, vagyis ugyanúgy Merlin Falcon kódnevű, beágyazott piacra szánt SoC APU adja az alapját, egészen pontosan az RX-421BD jelzésű opció, amelynek négy darab 2,1 GHz-en (turbóval legfeljebb 3,4 GHz-en) üzemelő magja van egy GCN3 architektúrára épülő, 512 darab shader processzorral felszerelt Radeon R7 IGP és számos fixfunkciós gyorsító mellett. A DDR4 memória tekintetében maximum 64 GB-os kétcsatornás konfiguráció fogható be, és persze lehet választani a 4 (TVS-473e), 6 (TVS-673e) és 8 (TVS-873e) rekeszes megoldások között.

A QNAP még a gépi tanulás felé is lépdel, így bemutatták a QuAI elnevezésű AI fejlesztői csomagot, amely segítséget nyújt a QNAP NAS termékeken futó AI modellek gyors felépítéséhez, tanításához és optimalizálásához. A vállalat ezt egy TS-1277-es, nagyjából két hónapja elérhető NAS-on mutatta be, amelyen belül egy AMD Ryzen 7 1700-as nyolcmagos processzor dolgozott.

A QuAI alapvetően abban segíthet a QNAP ügyfeleinek, hogy megfelelő adatokat biztosít az ideális AI stratégia kialakításához. A piackutatások alapján még rengeteg szervezet csak tanulmányozza az AI-ban rejlő lehetőségeket, és nem tettek konkrét lépéseket a gépi tanulás alkalmazása felé, vagy ha tettek, akkor is nagyon kezdetleges fázisról lehet beszélni. Ez egy olyan piaci lehetőség, amit a QNAP könnyen kihasználhat, hiszen számos nagy teljesítmény, vagy akár gépi tanulás alatt relatíve jól működő, integrált grafikus vezérlőkkel rendelkező NAS rendszerrel rendelkeznek, amelyekhez igazából csak egy szoftveres alapot kell biztosítani. Ezzel máris alkalmazható az adott NAS olyan feladatokra, amelyek segíthetik az egyes szervezetek döntéseit az igényeikhez legjobban illő AI stratégiák kiválasztásában.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • QNAP

Azóta történt

Előzmények