Programajánló: idén újra lesz bacsis-tuning retró számítógép kiállítás

Egy év kényszerpihenő után visszatér a BRSZK., amely 30 évnyi informatikát zúdít az érdeklődőkre.

A PROHARDVER! közösség ismert tagja, bacsis, már hatodszorra rendezi meg a BRSZK-t, azaz "bacsis-tuning retró számítógép kiállítást", amely tulajdonképpen 30 év fejlődését öleli fel, ritka és különleges hardverekkel. Ezt a korábbi tervek szerint 2020-ban rendezték volna meg, de a járvány közbeszólt, így az idei esztendőre csúszott. Az új típusú koronavírus tekintetében most sem tökéletes a helyzet, ami miatt bizonyos járványügyi intézkedések vannak érvényben. Ez röviden annyit tesz, hogy a gépeket a szervezők igyekeznek egymástól másfél méterre elhelyezni, de ennél is fontosabb, hogy a hatályos kormányzati rendelkezések szerint a kiállításra csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet ellátogatni.

Hirdetés

A retró géppark némileg bővült, de a rendszerek zöme x86-os lesz, noha frescho biztosít majd más architektúrát használó megoldásokat a 80-as és 90-es évekből. Schilence jóvoltából a régi VGA-k sem fognak hiányozni, sőt, most CocooN-z is visz pár ilyen modellt, amellett persze, hogy ismét felvonultatja retró játékgyűjteményét. A kiállítás történetében először Madara-san is megmutatja saját gyűjteményét, amely retró konzolokból áll.

A szórakoztatáson továbbra is nagy hangsúly van, így aki szeretné, kipróbálhatja számos korábbi cím többjátékos módját, emellett színesíti a helyszínt egy II. világháborús harci jármű makett kiállítás.


[+]

Természetesen lesz gyereksarok, a technológia iránt még kevésbé fogékony, nagyon fiatal generációnak, ahol az elektromos áram csodája által biztosított szórakoztatást éppen kerülni kívánó szülők is elbeszélgethetnek egymással.

A "6. BRSZK, azaz bacsis-tuning retró számítógép kiállítás" információi:

  • Helyszín: Füle, Tornacsarnok, Petőfi S. utca 12.
  • Időpont: 2021. 09. 18. (szombat) 10-20 óráig; 2021. 09. 19. (vasárnap) 10-18 óráig
  • A rendezvény weboldala: bacsis-tuning.hu

A belépés természetesen most is ingyenes, ahogy az előző években is az volt. Társoldalunkon, a Logouton a szervező egy részletesebb írásban is bemutatja a közelgő eseményt – érdemes ezt is elolvasni. Megjegyzendő, hogy az őszi időszakban a járvány bármikor berobbanhat, így indulás előtt hasznos lehet ellátogatni a rendezvény, fentebb linkelt weboldalára, amely naprakészen reagál az esetleges új kormányrendeletekre, így senkit sem érhet majd váratlan meglepetés.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés