Hirdetés

Összeolvad a Moblin és a Maemo

Az Intel és a Nokia összegyúrja eddig egymástól teljesen függetlenül fejlesztett Linux-alapú operációs rendszerét, a Moblint és a Maemót – jelentette be a két gyártó tegnap a barcelonai Mobile World Congress (MWC) szakkiállításon. A kooperáció célja az, hogy a támogatott eszközök palettájának kiszélesítésével és az erőforrások egyesítésével javítsák a platform esélyeit az egyre szaporodó rivális szoftverrendszerekkel szemben.

Hirdetés

„Felismerték, hogy csak nagyobb léptékre váltva győzhetik le a Microsoftot, a Google-t és az Apple-t, ha több eszközre viszik el a platformot. De azt még nem látják, hogy nemcsak ez a fontos, hanem az is, hogy a felhasználóknak tetsző terméket készítsenek. A méhek nem a legnagyobb kertet keresik, hanem a legszebb virágokat” – kommentálta a bejelentést a helyszínen a Reuters tudósítójának egy szakértő.

A MeeGo névre keresztelt operációs rendszer nyílt forráskódú lesz, fejlesztését – ahogy eddig a Moblinét is – a Linux Alapítvány koordinálja. A projektet szponzoráló Intel és Nokia azt reméli, hogy a platformot egy sor hordozható eszközön, köztük netbookokon, tábla PC-ken, okostelefonokon, szórakoztatóelektronikai készülékeken és autós rendszerekben is használják majd. Az alkalmazások fejlesztéséhez a keresztplatformos, ugyancsak nyílt forrású Qt keretrendszer áll rendelkezésre.

A MeeGo mind az ARM-, mind az x86-os architektúrát támogatja majd. A Nokia-mobilokhoz írt alkalmazásokat az Ovi Store-ban, az Intel Atom chipekre épülő gépekhez szánt programokat pedig az Intel AppUp Centerben lehet majd beszerezni. Az operációs rendszer első kiadásának megjelenését a második negyedévre ígérik, az azt használó első készülékek pedig az év második felében kerülhetnek piacra.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények