Az NVIDIA még 2013-ban jelentette be a G-Sync technológiát, amely elsőként kínált variálható frissítési frekvenciát, de 2019-ben a vállalat kénytelen volt a szabvány felé lépdelni, mivel annyira drágán adták a gyártóknak a licencet, hogy a piacot elárasztották az olcsó, AMD FreeSync technológiát támogató, alapjaiban VESA Adaptive-Sync szabványra épülő monitorok.
Hirdetés
A zöldek a megfizethető alternatívákat G-Sync Compatible néven támogatták, ugyanakkor kihangsúlyozandó, hogy nem minden piacra kerülő monitort tesztelnek, de az ellenőrzésen átesett modellekről azért vezetnek egy listát.
Amióta ezt a változást meglépte a cég, a VESA Adaptive-Sync szabvány vált abszolút uralkodóvá a monitorgyártók között, gyakorlatilag csak elvétve érkezett olyan kijelző, ami a klasszikus és méregdrága, eredeti G-Sync megoldást kezelte. És itt többször felmerült, hogy nem a technológiával van a gyártóknak baja, hanem azzal, hogy az NVIDIA nagyon drágán kínálja a licencet egy G-Sync modul formájában. Ráadásul erre a modulra nem is lenne szükség, ennek kizárólag az a célja, hogy a zöldek a kijelző eladásából részesüljenek, de valós előnyt a felhasználók számára nem ad. Emiatt sem nagyon erőltették meg magukat a monitorgyártók, hogy túl sok G-Sync-es modellel elárasszák a piacot, egyszerűen nekik sem érdekük a profitjuk egy részéről lemondani egy másik cég javára.
Ez a G-Sync-et gyakorlatiag lassú kihalási pályára tette, de most az NVIDIA bejelentette, hogy a MediaTeknek elérhetővé teszik az eljárást. Ezzel gyakorlatilag a G-Sync modul a múlté. És itt továbbra is hangsúlyozzuk nem szükséges ez a hardver a G-Sync működéséhez, pusztán anyagi megfontolás volt amögött, hogy az NVIDIA kötelezővé tette, a technológia ugyanakkor tökéletesen működne nélküle is. Konkrétan működni is fog az egyes MediaTek scalerekkel.
Az új lehetőség mellett az AOC Agon Pro AG276QSG2, az Acer Predator XB273U F5, illetve az ASUS ROG Swift 360Hz PG27AQNR fogja támogatni a klasszikus G-Sync technológiát, alapvetően úgy, hogy nem rendelkeznek G-Sync modullal. Azt egyelőre nem tudni, hogy a többi monitorgyártó hogyan reagál erre. A jelenlegi helyzet még mindig nem optimális, mert nem használható akármilyen scaler lapka, miközben azért a saját beszállítóikhoz ragaszkodni szoktak a nagyobb cégek. Tehát valószínűleg annyira nagyon sok klasszikus G-Sync monitor nem fog a jövőben sem érkezni, de a MediaTek segítségével azért elkerülhető a teljes kihalás az NVIDIA számára.