Hirdetés

Musk szerint a Tesla egy AI-cég

Musk szerint ha Trump lesz az elnök, akkor az EV-támogatások megvonása jobban fáj majd a riválisoknak, mint a Teslának, ami egy önvezetéssel foglalkozó AI-cég.

Elon Musk a Tesla legutóbbi beszámolója kapcsán rengeteg kijelentést tett, ezek egy részérére korábban már kitértünk. Elmondta továbbá azt is, hogy amennyiben Trump lesz az elnök, és megszünteti az EV-támogatásokat, akkor az jobban fáj majd a riválisoknak, mint a Teslának.

Szerinte a riválisok számára pusztító lenne az intézkedés, és bár a Teslának is ártana, de hosszú távon inkább segítené a Teslát, amely most az elmúlt 5 év legalacsonyabb haszonkulcsát érte el, valamint alulmúlta a Wall Street várakozásait.

Hirdetés

A korábbi elnök és jelenlegi republikánus elnökjelölt Trump többször kritizálta már a Biden-kormány EV-politikáját, és közölte, hogy ennek véget vet, ha újra elnök lesz. A terve részleteit nem fejtette ki.

A Tesla egy AI-cég

Musk szerint az esetleges Trump-intézkedések hatásai nem lennének jelentősen a Teslára, mert mint mondja, a Tesla egy AI-cég, amely az önvezetésre koncentrál. A Tesla értéke túlnyomóan az önvezetésből fakad, minden más csak zaj, folytatta.

Musk nyíltan támogatja Trumpot a merényletkísérlet óta, azonban tagadja azokat a jelentéseket, amelyek szerint havi 45 millió dollárt adományoz Trumpnak. Azt elismerte, hogy politikai akcióbizottságot hozott létre.


[+]

Musk nyílt politizálása zavart keltett a Tesla rajongói körében, ők ugyanis nem értik, hogyan segít a választás az EV-cégnek. Trump alelnökjelöltje, JD Vance ráadásul tavaly olyan tervezettel állt elő, amely megszüntetné az EV-kedvezményeket, és a benzines járműveket támogatná.

Musk a múlt héten mindenesetre azt írta az X-re, hogy el kell venni minden kedvezményt, az csak segít a Teslának – sőt, szerinte minden ágazatból el kell venni minden támogatást.

Trump a múlt héten arról is beszélt, hogy a kormánya 100-200 százalékos vámot vetne ki a mexikói gyártású autókra, hogy azokat ne lehessen eladni az USA-ban. Musk ezután közölte, hogy a mexikói gyár terveit leállították, a befektetést átirányítják a választások után. Szerinte ugyanis ha Trump ilyen vámokat vet ki, akkor nincs értelme Mexikóba fektetni. Eközben a meglévő gyárak kapacitását jelentősen növelik, Texasban pedig indítanák a robottaxik gyártását.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények