Többszörösen is sebezhető volt a McAfee honlapja

Tegnap és ma egy kis adok-kapok zajlott le a világi egyik vezető biztonsági cége, a McAfee és az YGN Ethical Hacker Group között, melynek tárgya a vírusvédelemmel is foglalkozó vállalkozás weboldalának sebezhetősége volt.

Hirdetés

A hackerek saját állításuk szerint az oldal biztonsági hiányosságaira már február 10-én felhívták a McAfee vezetőinek figyelmét, ám ők hiába nyilatkozták két nappal később, hogy már dolgoznak a hibák kijavításán, március 27-éig semmi sem történt. A hackerek épp emiatt – hogy másfél hónap sem bizonyult elegendőnek – egy levelezési listán nyilvánosságra hozták a sérülékenységek pontos leírását.

A McAfee erre a lépésre már nagyon gyorsan reagált, és újra elmondták, hogy dolgoznak a javításon. Ugyanakkor azt is kiemelték, hogy a honlapon található sebezhetőségek sem a felhasználóikat, sem a partnereiket nem érintik, róluk információ nem szivárgott ki, és egyébként sem tapasztalták, hogy a biztonsági réseket bárki kihasználta volna.

A The Inquirer értesülései szerint a cég már március 27-én megszüntette a sebezhetőséget, ám a hackerek szerint ez nem így történt.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények