Hackerek segítségét kéri az USA Védelmi Minisztériuma

A számtalan technológiai újításáról, az innovációban játszott kiemelkedő szerepéről is ismert DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency, azaz Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége; korábbi nevén ARPA), akiknek a nevéhez például a mai internet alapjait megteremtő koncepció kidolgozása is hozzáfűződik, új programot hirdetett, melyben független szakértőket keresnek kutatási célból, hogy a mai internet biztonsági kihívásaira érdemi válaszokat tudjanak adni.

A pályázati központként, szervezési centrumként működő DARPA (ez a szervezet maga csak egy agytröszt, mely megvalósítandó célokat tűz ki, de a munkát cégekre, szakemberekre bízza) a Védelmi Minisztérium kezdeményezésére új projektet indított el Cyber Fast Track néven, ahol hatalmas, az állami költségvetésből származó összegeket kívánnak arra áldozni, hogy a mai internet biztonságosságát fokozzák. Peiter „Mudge” Zatko, a DARPA által megbízott programmenedzser ezt a tervet január 28-án, a ShmooCon nevű, évente megrendezett biztonsági konferencián jelentette be.

E bejelentés nagy újdonsága, hogy kifejezetten megcélozzák az eredeti etikus alapelveket betartó szakembereket, a hackereket, akiket szeretnének bevonni a munkába – a csábítás része az is, hogy a kidolgozott technológiák kereskedelmi jogaira nem tartanak igényt, azt a támogatott fejlesztőnél hagynák. A korábban neves hackerként számon tartott Zatko, a L0pht hackercsoport volt tagja, biztonsági szakértő azzal lett igazán híres, hogy 1998-ban az amerikai szenátusi bizottság színe előtt állította azt, hogy ismernek olyan módszereket, melyekkel „30 perc alatt meg lehet ölni az internetet”.

Hirdetés

Azóta történt

Ennek a hírnek nem ez volt az eredeti címe, de a hackerek átírták

A művészi hajlamú, lázadó hackerek egy olyan egyszerű, olcsó eszközt készítettek, melynek segítségével saját képükre formálhatják a híreket.

Új hackerképzés indul Magyarországon

Az etikus hackerek oktatásában szerepet vállaló központok közösen ösztöndíjat hirdettek fiatal magyar szakemberek számára.

A számítógépes bűnözés kislexikona

A biztonsági szakemberek számára létkérdés, hogy meghatározzák a támadók indítékait is, mivel mindegyikkel szemben más eszközökkel kell fellépni.

Porig alázott „biztonsági szakértők”

Egy közösség ellen támadni akkor sem ajánlatos, ha nagyon felkészültek vagyunk, ám ha ez nem így van, az felér egy szakmai öngyilkossággal.

Előzmények

Új játékos internetbiztonsági munkafüzet gyerekeknek

A UPC és az Insafe közös kiadványa a Biztonságos Internet Napján jelent meg.

Crackerek jutottak be a Nasdaq rendszerébe

Az eddigi jelek alapján a bűnözők nem jutottak hozzá érzékeny, fontos információkhoz.

Magyar hacker kódját oktatják az USA Védelmi Minisztériumában

Az új típusú támadásra való felkészülést márciustól a világ 60 országában oktatják, többek közt az USA Védelmi Minisztériumában dolgozó informatikusok számára lesz kötelező tananyag.