Külön is megvásárolhatjuk az új Switch OLED dokkolóját

Az új dokkoló egy új típusú csatlakozót kínál az elődhöz képest, természetesen némi felárért cserébe.

Hirdetés

A Nintendo még nyáron jelentette be az új Switch változat érkezését, ami hardverben ugyan nem jelent előrelépést az elődhöz képest, a kijelző viszont nőtt, az immár 7 hüvelykes megjelenítő ráadásul LCD helyett már OLED technológiára épül, ami élethűbb színeket és mélyebb feketeszintet eredményez.


[+]

Ez különösen azoknak adott okot az örömködésre, akik legtöbbször út közben használják konzoljukat, de az eszközt klasszikus kézikonzolként gyepálók is örülhetnek, ugyanis a dokkoló is fejlődött, egészen pontosan megkapta a sokak által régóta várt Ethernet csatlakozót. A gigabites tempóra képes porttal ellátott, fekete és fehér színekben választható dokkoló mindeddig kizárólag az új konzollal volt elérhető, mostantól azonban külön is megvásárolhatóvá vált, vételára pedig 69,99 dollár, ami 10 dolláros felárat jelent az eredeti modellhez viszonyítva. A vásárláson a régebbi Switchek tulajdonosainak is érdemes lehet elgondolkozni, hiszen azok is kompatibilisek az új dokkolóval, ahogy az új konzol is belefér a korábbi dokkolóba.

Előzmények