Külföldi nagyágyúk is jönnek a budapesti JavaScript-konferenciára

A szervezők közleményben jelezték, hogy az MLOC.JS nemzetközi JavaScript-konferenciát 2013. február 14. és 16. között rendezik meg Budapesten. A szervezők (Prezi, LogMeIn és Ustream) Magyarország legsikeresebb startupjai közé tartoznak, és egy közös cél, egy nemzetközi szinten is kivételes, színvonalas esemény érdekében fogtak össze.

A résztvevők olyan vezető cégek képviselőitől hallhatnak majd előadásokat, mint a Mozilla, a Facebook, a Google vagy a PayPal (többek között Alon Zakai – Mozilla –, Douglas Crockford – PayPal – és Michael Bolin – Facebook), akik bemutatják, hogyan használható a JavaScript nagy alkalmazások fejlesztésére. A szervezők úgy vélik, mára a JavaScript túlnőtt a korábbi, „kéne egy kis animáció a weboldalamra” szerepén, de a nagy, akár millió soros kódból álló alkalmazások fejlesztésére még mindig nem ideális.

A konferencia nevét adó mozaikszó, az MLOC, azaz „Million Lines Of Code” is erre a kihívásra utal. A skálázás problémájának megoldásához adnak segítséget a konferencián a workshopok és előadások, amelyeknek célja, hogy a gyakorlott fejlesztők leküzdjék a nagy és összetett JavaScript-alkalmazások fejlesztésében és működtetésében rejlő kihívásokat.

A konferencia programjának fókuszában a következő témák állnak: JavaScript generálása más nyelvekből; a JavaScriptet futtatókörnyezetként felhasználó multiplatform fejlesztés; a biztonságosabb, gyorsabb, produktívabb fejlesztés programozási mintái; valamint: JavaScript-eszközök.

Hirdetés

Azóta történt

Cisco Connect 2013: a megújuló Cisco Expo központi témája a jövő vállalata

A Cisco Magyarország 2013. február 13-án immár tizenötödik alkalommal rendezi meg új néven – Cisco Connect – hálózati konferenciáját és kiállítását.

Még lehet jelentkezni az IVSZ startup versenyére

Befektetők előtt bizonyíthatnak a döntősök.

„A hackerek elleni versenyt szinte lehetetlen megnyerni”

A jQuery bécsi konferenciáján a fő témák az okostévék, a reszponzív webdesign, illetve a mobil eszközök és biztonság voltak.

A felhőbe költözik az Ubuntu fejlesztői konferenciája

A nagyobb nyitottság és a szélesebb körű hozzáférés motiválja a szervezőket.

Előzmények

Beszámoló a Szabad Szoftver Konferencia és Kiállításról

Úgy tűnik, hazánk nemhiába kiemelkedő a Mozilla programjainak használatát illetően: nemcsak a felhasználók, a fejlesztők is lelkesek.

Mozilla blog: gyorsabb JavaScript-futtatás és pdf-megjelenítő

A Mozilla arra buzdítja a felhasználókat, hogy próbálják ki a Firefox béta-verzióját és visszajelzésekkel, hibajelzésekkel segítsék tesztelni a január elején megjelenő friss változatot.

Világkonferencia Budapesten a kibertér aktuális problémáiról

Maga a konferencia megrendezése is bizonyítja azt a politikai felismerést, hogy a digitális világ problémáinak többségére csakis nemzetközi együttműködéssel lehetséges érvényes válaszokat adni.

Kibervédelmi konferenciát rendezett a magyar nemzetbiztonsági szervezet

Az esemény felvezető volt az októberi Budapesti Kibertér Konferenciához, mely az év egyik legjelentősebb nemzetközi rendezvénye lesz.