Hirdetés

Szállítja partnereinek az első FPGA-s Xeont az Intel

Az Altera felvásárlásának első gyümölcse, egyelőre csak a főbb partnerek számára.

Az Intel az elmúlt év nyarán mutatta be a skálázható Xeon sorozatot, amely tényleg rengeteg modellt kínált az érdeklődők számára. Most azonban a platform kiegészül egy egészen különleges fejlesztéssel, ami a Skylake-SP lapkát kombinálja az Arria 10 FPGA-val. Utóbbi technológiára a vállalat az Altera felvásárlásával tett szert.

Hirdetés

Az új processzor ugyanúgy LGA3647-es foglalatba helyezhető, a lényeg itt annyi, hogy a CPU lapkája mellé kerül az FPGA, méghozzá ugyanarra a tokozásra. Az összeköttetés egy UPI és két darab nyolcsávos PCI Express 3.0-s linken keresztül valósul meg, továbbá az FPGA programozását lehetővé tevő interfész sem hiányzik. Ez azt is jelenti, hogy az FPGA-val rendelkező Xeonokból kétutas kiépítés hozható létre a még elérhető két UPI linkkel, míg a bővítőkártyák számára 32 darab PCI Express 3.0-s csatorna marad az FPGA oldaláról pedig elérhető a HSSI (High Speed Serial Interface).


[+]

Egy korábbi dia alapján az új, FPGA-val rendelkező Xeonok nem fognak garantáltan működni az eddigi rendszerekben, mivel az FPGA-nak szükséges energiát a tokozás biztosítja, és erre az eredeti Purley platform specifikációját nem készítették fel. Ettől függetlenül a gyártópartnerek gondolhattak a jövőre, de erről mindenképpen specifikusan kell kérdezni az érintetteket. A TDP szempontjából a CPU maximum 165, míg az FPGA 90 wattos keretet kaphat. Az energiaellátás viszont megosztott lesz, vagyis ha mindkét részegység dolgozik, akkor munkamenet függvényében lesz paraméterezve a teljesítmény. Ha csak az egyik lapkának van feladata, akkor nyilván megkaphatja a maximális TDP keretet.

Az Intel Xeon Gold 6138P with Arria 10 FPGA nevű terméket kínál jelenleg a partnereknek, ami a CPU oldaláról valószínűleg megfelel a Xeon Gold 6138-nak, míg az FPGA szerepét egy Arria 10 GX 1150-es modell látja el. A Fujitsu állítólag az egyike azon cégeknek, amelyek érdeklődnek az integrált FPGA-s megoldások iránt.


(forrás: PC Watch)

Azt nem tudni, hogy az Intel Xeon Gold 6138P with Arria 10 FPGA nevű fejlesztés mikor lesz általánosan elérhető, valószínűleg egy ideig csak a főbb partnerek építhetnek rá, de a következő generációs Xeon sorozat esetében már minden bizonnyal nagyobb szerepet kap ez a fajta integrált megoldás.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények