Hirdetés

Mégsem veszi meg a Tower Semiconductort az Intel

A Kínai Népköztársaság versenyhatósága nem érezte fontosnak, hogy időben megadja az engedélyt az akvizícióra.

Hirdetés

Az Intel még az előző esztendő februárjában jelentette be, hogy 5,4 milliárd dollárért felvásárolják a Tower Semiconductort, de a Kínai Népköztársaság versenyhatóságának számító State Administration for Market Regulation (SAMR) nem igazán volt partner abban, hogy megadják az üzletre az engedélyt.

A Santa Clara-i óriáscég már tavasszal csúszásról beszélt, de akkor még úgy tervezték, hogy az év első felében nyélbe tudják ütni az üzletet. A kínai hatóság jóváhagyása ugyanakkor továbbra is problémákba ütközött, annak ellenére, hogy Pat Gelsinger, az Intel elnök-vezérigazgatója többször is személyesen ellátogatott az országba, hátha meg tudja győzni a kínai ipart és kormányzatot az akvizíció fontosságáról.

Ezek a kísérletek valószínűleg nem voltak túl sikeresek, így az Intel bejelentette, hogy visszalépnek a Tower Semiconductor felvásárlásától. Az eredeti egyezmény értelmében az utóbbi vállalat 353 millió dolláros felmondási díjat kap az Inteltől.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények