Hirdetés

Egy mérnök magával vitte az Intel legféltettebb titkait az AMD-hez

Egy korábban az Intelnél dolgozó tervezőmérnököt azzal vádol az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI), hogy technológiai információkat szerzett meg a vállalattól, miközben titokban már a konkurens cégnek, az AMD-nek végzett fejlesztői munkát – tudósított pénteki riportjában a The Boston Globe.

Az augusztusban megindított eljárás nyomozati iratai szerint Biswamohan Pani 2003 óta az Intel hudsoni kutató- és termékfejlesztő részlegénél dolgozott, ahol részt vett például az Itanium processzor fejlesztési munkáiban is.

Hirdetés

A mérnök májusban mondott fel az Intelnél, de csak június 11-én járt le a szerződése, s a fennmaradó időre kivette felhalmozódott szabadnapjait. Ám időközben, június 2-án felvette a munkát az AMD-nél (új munkáltatójáról nem tudtak az Intelnél, nekik Pani azt mondta, hogy egy befektetési alapnál fog dolgozni), és június 8. és 10. között, amikor egyszerre állt mindkét cégnél alkalmazásban, Pani a birtokában lévő jogosultságok és laptop segítségével többek között 13, szigorúan bizalmas dokumentumot töltött le az Intel egyik titkosított rendszeréből, melyek között a legújabb chipek tervrajzai és dokumentációi is szerepeltek. (Ezeket megtalálták a Pani lakásán tartott házkutatás során.)

A mérnök a nyomozóknak az egyik kihallgatáson elismerte a letöltéseket, de azt állította, hogy azokat a szintén az Intelnél dolgozó feleségének szánta, ám a nyomozók szerint Pani felesége olyan projekteken dolgozik a cégnél, melyeknek semmi közük a letöltött dokumentumokhoz. A történetet csak bonyolítja, hogy a The Boston Globe értesülései szerint valamiféle családi dráma(?) is felsejlik, mivel Pani arról panaszkodott főnökének, hogy boldogtalan, mert felesége távol, a cég kaliforniai telephelyén dolgozik, ám amikor az Intel május 29-én beleegyezett, hogy Pani felesége is a massachusettsi Hudsonban kapjon munkát, férje órákkal később felmondott.

Az esetre úgy derült fény, hogy egy másik Intel-alkalmazott fülébe jutott, hogy Pani az AMD-nél is dolgozott, miközben még érvényben volt a régi szerződése, s ezek után nézték meg a mérnök bejelentkezési és letöltési logjait, s az Intel ekkor fordult az FBI-hoz és az Igazságügyi Minisztériumhoz.

A nyomozók nem találtak arra nézve bizonyítékot, hogy az AMD érintett lenne az ügyben, vagyis nincs nyoma annak, hogy a vállalatnál tudtak arról, hogy Pani letöltött fájlokat az Intel gépeiről, sem annak, hogy erre őt új munkáltatói bátorították volna, s arra sem utal semmi, hogy ezeket az adatokat a mérnök átadta volna az AMD-nek.

Michael Silverman, az AMD szóvivője azt nyilatkozta a Computerworld-nek, hogy cége teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal az időközben már elbocsátott Pani ügyében. Az Intel az eljárás végéig nem kívánja kommentálni a történteket.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények