Az Intel bemutatta első 64 rétegű TLC-s 3D NAND SSD-jét

Az erre épülő 545s az átlagfelhasználóknak készül.

Az Intel bemutatta az 545s jelzéssel ellátott SSD-jét, melynek érkezése vajmi kevés meglepetést okozott, hiszen a tavaly év végén kiszivárogtatott ütemtervből lehetett tudni, hogy az idei év harmadik negyedévében fog befutni – a vállalatnál tehát meglehetősen pontosak voltak. Az 545s amellett, hogy egy SATA 6 Gbps felületen kommunikáló mainstream SSD, még az Intel első 64 rétegű 3D NAND lapkát használó megoldása is, azon belül pedig TLC chipekre épül. Érdemes megjegyezni, hogy a tároló a tavaly megjelent, 16 nm-es planáris SK Hynix TLC chipekre és Silicon Motion vezérlőre épülő Intel 540s-t váltja le, és immáron Intel gyártmányú, második generációs, 256 gigabites, 64 rétegű flash lapkákkal készül. Ugyanakkor a vezérlő továbbra is a Silicon Motiontől érkezik, de az SM2258 helyett az SM2259-cel, ami már rendelkezik adatvédelemmel és SRAM/DRAM ECC hibajavítással.


[+]

Kicsit visszatérve az 545s SATA mivoltára, egyelőre csak 7 milliméter magas, 2,5"-es formátumú változatban kapható, jelenleg kizárólag 512 GB-os tárkapacitással, de a későbbiekben a választék 128 GB-tól egészen 2 TB-ig terjed, és természetesen elérhető lesz az M.2 formátum is – változatlanul SATA felülettel. Ennek megfelelően az adatátvitel a szabványnak megfelelő korlátokba fog beleütközni, ez pedig 550 MB/s lineáris olvasási, 500 MB/s burst és – az SLC cache kiürülése után – 475 MB/s folyamatos írási sebességet jelent , viszont ezek az értékek is meghaladják az 540s által kínált tempót, főleg ami a folyamatos írást illeti. A véletlenszerű, 4 kB-os blokkokon mért teljesítmény olvasásnál és írásnál 75 000 és 90 000 IOPS. A terhelhetőség 288 TB, azaz naponta 157 GB, vagyis nagyjából ~0,3 DWPD, ha az 5 éves garanciaidővel számolunk. A fogyasztással kapcsolatos adatokat is közölte a vállalat, aktív állapotban átlagosan 4,5 wattos fogyasztással lehet kalkulálni, míg tétlen és alvó állapotban <50 és <2,5 mW-ot vesznek fel.

Az 512 GB-os Intel 545s ára 179 dollár, ami mindössze 5 dollárral magasabb a 480 GB-os 540s-nél.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés