IFA 2019: az Acer bemutatta a teljes ConceptD Pro notebook családot

NVIDIA Quadro GPU-kkal érkeznek a csúcsteljesítményre kihegyezett gépek.

A berlini IFA szakkiállítás 2. napján az Acer sok egyéb újdonság mellett bemutatta a teljes ConceptD Pro sorozatú notebookcsaládját. Tegyük hozzá, hogy a Pro utótag gyakorlatilag az új Quadro széria beépítésének szól, ez a fő és látható újdonság az áprilisban bemutatott, akkor még "sima" ConceptD sorozathoz képest.

Az eseményen a vállalat munkatársai kiemelték, hogy az NVIDIA Quadro grafikus vezérlőkkel és 9. generációs Intel processzorokkal ellátott termékek tervezése során a lehet legnagyobb teljesítmény mellett figyelmet fordítottak a megfelelő üzemidőre is. Állításuk szerint a Pro sorozat Windows 10 operációs rendszerrel szinte bármilyen erőforrás-igényes követelménynek megfelel, tehát a VR és AI alkalmazások, illetve a nagy adatfeldolgozást igénylő programok gond nélkül futtathatók.

ConceptD 9 Pro – a csúcs

Ez a masina testesíti meg a Pro széria csúcsát, amely megkapta a CNC-megmunkálással készülő Ezel Aero Hinge zsanérrendszert, és ez lehetővé teszi a 17,3 hüvelykes 4K kijelző kihajtását is. A vállalattól kapott információk értelmében a modell az Adobe RGB színpalettát 100 százalékban képes lefedni Delta E <1 színhűség mellett.

Acer ConceptD 9 Pro
Acer ConceptD 9 Pro [+]

A cég munkatársai szerint a termék a magas teljesítményt megkövetelő mérnöki szintű szimulációk, animációgyártáshoz szükséges felületek igényeit messzemenően ki tudja elégíteni, rugalmasság és teljes kompatibilitás kíséretében. A ConceptD Próhoz Wacom EMR stylus is tartozik, amely mágnesesen rögzíthető hozzá. A ceruza páratlan használatot és könnyed irányítást tesz lehetővé, mindezt 4096 szintű nyomásérzékenységgel. Természetesen van mód szkeccsek és rajzok készítésére is, a felhasználók jegyzeteket készíthetnek egyebek mellett, így segítve a munkavégzés lefolyását.

ConceptD 7 Pro – utazóknak

A 15,6 hüvelykes, 4K kijelzővel megtámogatott ConceptD 7 Prót kifejezetten a sokat utazó felhasználók igényeinek figyelembe vételével fejlesztették. Mindösszesen 17,9 mm vékony, ehhez csak 2,1 kg súly párosul. A 9. generációs Intel Core i7 processzor fejlett számítási feladatokra lett hangolva, míg a masszív NVIDIA Quadro RTX 5000 GPU ideális tudósok, szoftverfejlesztők, mérnökök és professzionális dizájnstúdiók részére – mindazok számára tehát, akik erőt, rugalmasságot, kompatibilitást igényelnek minden hitelesített professzionális szoftverapplikációhoz.

Acer ConceptD 7 Pro
Acer ConceptD 7 Pro [+]

ConceptD 5 Pro – termelékenység menet közben is

A rendezvényen kiderült, hogy 15,6 és 17,3 hüvelykes képátlóval, 4K felbontású kijelzőkkel érkezik az új ConceptD 5 sorozat. Ezek a termékek elméletileg kitűnően alkalmasak komplex CAD tervezéshez, animációk készítéséhez, szimulációs munkafolyamatok futtatásához. Akár 9. generációs Intel Core i7 processzorokkal és akár NVIDIA Quadro RTX 3000 grafikus vezérlővel hasznos társai lehetnek építészeknek, 3D animátoroknak, speciális effektgyártóknak, valamint a kisebb dizájnstúdióknak. A prémium fémburkolatnak köszönhetően egyértelmű a stressztűrés és az ellenálló képesség, a PANTONE kijelző pedig egyértelműen az alkotótevékenységet végzők számára jelent jó alternatívát. Ugyanis a kijelző széles spektrumú színpalettával, 100 százalékos lefedettségű Adobe RGB-vel rendelkezik.

Acer ConceptD 5 Pro
Acer ConceptD 5 Pro [+]

ConceptD 3 Pro – univerzális

A leginkább univerzális ConceptD családtag egyértelműen a ConceptD 3 Pro. Ezt notebookot fotósoknak, ipari tervező hallgatóknak, belsőépítészeknek, grafikus tervezőknek ajánlja a cég, de ugyanúgy megtalálhatják számításaikat vele például a közösségi médiában ténykedők, mint a YouTuber streamelők. A ConceptD 3 Pro akár 9. generációs Intel Core i7 processzorokkal, valamint NVIDIA Quadro T1000 grafikuskártyával is hozzáférhető, így a felhasználóknak lehetőségük nyílik igényeik szerinti médiatevékenység lebonyolítására, mindezt halk, maximálisan 40 dB-es zajszint mellett. A még egyszerűbb és biztonságosabb használat jegyében a beépített ujjlenyomat-olvasó segítségével, a Windows Hello szolgáltatáson keresztül férhetünk hozzá gépünkhöz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények