Hirdetés
Amíg az LG erőteljesen nyomul a monitorok piacán, és "tolja ezerrel" az IPS panelt, addig könnyen hihetjük azt, hogy a notebookokból teljesen kimaradnak. Ez azonban nem igaz, az LG valójában jelen van a notebookpiacon, de hazánkban egyetlen termékkel sem képviselteti magát a gyártó. Pedig emlékszünk még arra a sajtótájékoztatóra 2005-2006. tájékáról, amikor az LG még büszkén prezentálta Centrino emblémával ellátott notebookjait, majd ezt követően a boltokban is lehetett válogatni ezek közül.
LG Ultra PC 13Z935 (forrás: PROHARDVER!) [+]
A helyzet azonban hamar megváltozott, ami egyet jelentett azzal, hogy a koreai vállalat felhagyott a notebookok forgalmazásával kicsiny hazánkban, azóta pedig csak a kiállításokon találkozhatunk hordozható PC-ivel, vagy legalábbis egy-egy modellel. A most kiállított LG Ultra PC 13Z935 típusszámú Ultrabook is inkább abból a célból került terítékre az IFA-n, hogy demonstrálják a benne található 13,3"-es, WQHD felbontásra képes (nem érintős) IPS panelt.
LG Ultra PC 13Z935 (forrás: PROHARDVER!) [+]
No és persze a frissen szerzett iF dizájn díj sem elhanyagolható a gyártó számára, amit valóban megérdemel. A 13,6 mm vastagság és az 1,15 kg-os tömeg tetszetős paraméterek, de maga a készülék is igen kellemes külsőt kapott – bár a kávát alul egy picit szélesre vették. Az impozáns adatok után nem meglepő, hogy belsejében a legfrissebb, ULV-s Haswell platform dolgozik 8 GB RAM és 128 vagy 256 GB-os SSD társaságában.
WQHD felbontásra képes monitorból természetesen a gyártó tavaly bemutatott, de idén év eleje óta nálunk is kapható büszkeségét, a 27"-es Color Prime EA83-as modellt prezentálták, ami ebben az évben TIPA díjat is nyert, mint a legjobb fotós monitor.
LG 27EA83 Color Prime WQHD IPS monitor (forrás: PROHARDVER!) [+]
Ennek megfelelően az IPS paneles modell az Adobe RGB színtér 99 százalékát képes lefedni, gyárilag kalibrálva érkezik, de hardveres kalibrálásra is módot ad. Mindamellett, hogy a panel kiváló paraméterekkel bír (erről igyekszünk hamarosan egy tesztben is meggyőződni, ha minden jól megy), a dizájn is rendben van, ami most nem ment a funkciók (állíthatóság) rovására sem.
A monitor a hozzá tartozó kalibrátorral (forrás: PROHARDVER!) [+]