Hirdetés

Egy ilyen jól jönne Magyarországon is

Az IBM és a Wrocławi Műszaki Egyetem bejelentette, hogy közös és nyílt platformot nyitnak az egyetemi hallgatók, tanáraik, az ipari partnerek és a helyi önkormányzat számára. Az IBM felhőtechnológiájára épülő megoldás célja, hogy igény szerint biztosítson hozzáférést oktatási anyagokhoz, valamint hogy okos és személyre szabott osztálytermeket építsen hallgatói köré.

A 100 éves Wrocławi Műszaki Egyetem az egyik legkiválóbb műegyetem Lengyelországban, kétezer oktatóval és 35 ezer diákkal. Nemrég indította el az „Alsó-Sziléziai Oktatási Felhő” projektet, amelynek keretében oktatási anyagait digitalizálni kívánja, hogy hallgatói az egész régióból könnyebben és hatékonyabban férhessenek hozzá. Az egyetem regionális felhőszolgáltató központként is szeretne működni, s ebben az átalakulásban veszi igénybe az IBM felhőmegoldását, amely az „infrastruktúra mint szolgáltatás” modellje szerint hosztolja az intézmény IT-környezetét. A megoldásnak egyaránt része infrastruktúra, applikáció, storage és hálózati automatizáció, amelyek egyetlen nyitott és bővíthető platformmá állnak össze.

Hirdetés

„A felhőtechnológia az okos egyetemen nem pusztán a tudás elérhetőségét könnyíti meg, és a számtech labor fenntartási költségeit tartja kordában” – magyarázza a bejelentés kapcsán Sepp Norbert, az IBM Magyarország hardverszakértője. A gyakorlatban ez azt is jelentheti, hogy a felhőhöz csatlakozó munkaállomások mindig olyan tantermi környezetet hoznak létre a számítástechnikai laborban, amilyenre az adott helyzetben éppen szükség van. „A szünetekben a gépek például a soron következő tanóra igényének megfelelően újrakonfigurálják magukat, beállítják a szükséges környezetet, sőt, a munkacsoport onnan folytathatja a gyakorlatot, ahol legutóbb abbahagyta.”

Az IBM egy másik lengyelországi projektben ahhoz nyújt felhőalapú technológiát, hogy a lengyel kiadók egységes formátumban, könnyen hozzáférhetően kínálhassák a diákoknak tankönyveik e-változatait. A vállalat a Wydawnictwa Cyfrowe nevű digitális e-oktatási szolgáltatóval partnerségben a podrecznik.edu.pl címen hozza létre azt a felhőalapú platformot, ahol a kiadók terjeszthetik e-könyveiket.

Egyre több lengyel iskola dönt úgy, hogy a hagyományos tankönyvekről áttér a digitális könyvekre és könyvtárakra, hogy megkönnyítse a diákok és tanárok közötti kollaborációt és folyamatos hozzáférést biztosítson minden félnek a tanmenethez. Az online hozzáférésnek hála akár a szülők is valós időben követhetik gyermekeik előmenetelét.

Bár érezhetően növekszik az igény az interaktív, összekapcsolt e-könyvek iránt, eddig nem létezett ezekhez közös platform, a kiadók különböző sztenderdekhez igazodva hozták létre saját digitális anyagaikat. Az átfogó nemzeti projekt, amelyben a Wydawnictwa Cyfrowe és az IBM együttműködik, most egy intuitív, interaktív oktató platformot hoz létre, amelyhez az ország összes iskolája hozzáfér. A felület nemcsak a digitalizálást, hanem a terjesztést és az értékesítést is ki tudja szolgálni. A tanárok saját oktatói stílusuknak megfelelő tanterveket hozhatnak létre benne több könyv anyagából összegyúrva, vagy támaszkodhatnak a kész tervekre, és személyre szabottan instruálhatják tanítványaikat. A platfrom másként is rugalmas: anyagai számítógépről, tabletről és okostelefonról is elérhetők.

A Podrecznik.edu.pl fontos szolgálatot tesz, amikor lehetőséget ad rá, hogy a kiadók oktatási anyagaikat a Nemzeti Oktatási Minisztérium által meghatározott sztenderdeknek megfelelő formára konvertálják. Mivel a sztenderdek kidolgozásának feladata immár nem a kiadókat terheli, csökkenhetnek az e-könyvek előállítási költségei is.

„Az e-oktatás hazai törekvéseit is a sztenderdizáció lendíthetné előre” – véli Sepp Norbert. „Egy egységes keretben összekapcsolhatók lennének a többféle forrásból érkező tananyagok, a könyvek fejlesztésében pedig szerepet kaphatnának a kommentárként kapcsolódó oktatói, hallgatói tapasztalatok. Sőt, a felhőplatform az értékesítésben is pontos skálázhatóságot biztosít: képes ugyanis az egyes anyagok hozzáférhetőségét az elvégzett kurzusokhoz, teljesített feltételekhez kötni”.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények