Házon belül készül az AMD X570-es vezérlője

A vállalat ugyanakkor továbbra is számít az ASMedia munkájára, de a PCI Express 4.0-ra való első körös váltást nem bízták rájuk.

Hirdetés

Az AMD az idei CES-en mutatta meg először a harmadik generációs Ryzen processzorokat, amelyek majd valamikor az év közepe felé startolhatnak. Ezeknek az egyik érdekes képessége, hogy immáron támogatják a PCI Express 4.0-s interfészt, ami a VGA-k tekintetében fontos lépcső lesz a jövőben, viszont ennek kihasználásához új alaplapok is kellenek. Ehhez konkrétan készül egy X570-es vezérlőhíd, amit a vállalat direkt a Matisse kódnevű, harmadik generációs Ryzenekhez tervezett, ráadásul házon belül, vagyis nem a korábbi vezérlőkről gondoskodó ASMedia végezte el a munkálatokat.

A processzorgyártó azért dönthetett így, mert a PCI Express 4.0-ra való váltás kritikus szempont, és biztonságosabbnak érezhették, ha saját maguk gondoskodnak róla, elvégre az X570-es vezérlő is az említett interfészen keresztül csatlakozik a processzorhoz, továbbá egy korábban kiszivárgott dia szerint a Matisse CPU-kat tartalmazó rendszerek teljesen PCI Express 4.0-s megoldások lesznek, vagyis a déli vezérlőhíd felől is ilyen sávokra lehet számítani.

Ettől függetlenül az AMD továbbra is számít az ASMedia munkájára. A DigiTimes úgy tudja, hogy már kaptak is rendeléseket, és az év végére készülhetnek el a saját PCI Express 4.0-s megoldásaik, ami azt feltételezi, hogy az aktuális ASMedia vezérlők valamikor 2020-ban lesznek leváltva. Addig is az AMD saját X570-es lapkája lesz az egyelten olyan, Socket AM4-es tokozású alaplapokhoz szánt fejlesztés, amivel elérhető a legmodernebb PCI Express kapcsolat.

Hirdetés

SENIOR PHP programozót keresünk

PR Üzleti logikához és ERP rendszerhez igazított egyedi e-kereskedelmi megoldások, webáruházak fejlesztéséhez SENIOR PHP programozót keresünk

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés