Hamarosan új foglalattal jelentkezik az Intel

A múlt héten számoltunk be az Intel Lynnfield processzorainak elnevezéseiről, ám most a távolabbi tervek is napvilágot láttak. Egészen pontosan a foglalatokról derült ki értékes információ, a gyártók anyagai szerint ugyanis az Intel 2010 végén behozza az LGA1155-os tokozást, ami az előrejelzések szerint 2011-ben komoly piaci részesedést szerez.

Jelen pillanatban a lassacskán kiöregedő LGA775 mellett az extrém igényekkel rendelkező felhasználóknak az LGA1366 áll rendelkezésre, míg a nagyközönségnek szánt új generációs Intel processzorok az LGA1156-os foglalatba fognak érkezni. A közel kétéves előrejelzésben az LGA1366 igen kis részét teszi majd ki az eladásoknak, ami nem nevezhető meglepőnek, hiszen a jelenlegi Core i7-9xx platform teljesítményéhez képest jelentős felárral rendelkezik, így a vásárlóbázist a maximumra vágyó felhasználók teszik ki. Az LGA1156 tokozású termékek ősszel kezdik el meghódítani a piacot, és 2010-ben a gyártók jelentős mennyiséget szeretnének leszállítani belőlük. Az LGA775 foglalatba illeszkedő központi egységek természetesen lassan visszaszorulnak, amit többek között az egyes termékek forgalmazásának beszüntetése gerjeszt. 2010 végén viszont egy érdekes újítás jelenik meg, ugyanis a Sandy Bridge kódnevű architektúra processzorai új tokozással érkeznek az LGA1155 személyében.


Forrás: PC Watch

A kiszivárgott információk szerint az első Sandy Bridge alapokra építkező processzor a középkategóriába érkezik, és rendelkezik integrált grafikus processzorral is. Az architektúra természetesen a 2011-es év folyamán megérkezik az olcsóbb szegmensekbe is, ennek megfelelően a gyártók ebben az évben az új megoldások szállítására koncentrálnak, ami természetesen visszaszorítja a régebbi rendszerek terjedését. Az új LGA1155-ös foglalat bevezetése azonban nem túl vásárlóbarát döntés, így megpróbáltunk némi információt kiszedni az Intel illetékeseitől, ám a vállalat szerint túl korai még erről beszélni. A gyártók szerint a tokozás változását nem kell különösebben túlmisztifikálni, mivel a Sandy Bridge architektúrára épülő processzorok mindenképpen új lapkakészletet igényelnek, így akkor sem úsznánk meg az alaplapvásárlást, ha maradna az ősszel megjelenő LGA1156-os foglalat.

Érdemes megjegyezni, hogy a jövőben a processzorok felépítése jelentősen változik. 2011-től a felsőkategóriás modellek kivételével minden központi egység integrált grafikus vezérlővel fog érkezni Intel és az AMD oldalon is – valóra váltva az NVIDIA legsötétebb rémálmait. Természetesen az egyre bonyolultabb felépítés eleve megnehezíti a régebbi foglalatokkal való kompatibilitást, így jó esély van rá, hogy a processzorok tokozását a megszokottnál sűrűbben váltják.

Asztali és mobil piac alakulása az Intel tervei szerint


Forrás: PC Watch [+]

Az asztali piacon az LGA775 foglalatba még jó ideig lehet majd processzort vásárolni. Leghamarabb a 65 W-os TDP fogyasztási értékkel rendelkező Core 2 Quad modellek szűnnek meg, ami érthető, hiszen potenciálisan veszélyeztetik az ősszel érkező új processzorok eladásait. A többi Core 2 termék a jövő év közepéig vagy őszig a piacon marad. Az új központi egységek természetesen folyamatosan veszik át a stafétabotot a kiöregedett, de még jó teljesítménnyel rendelkező rendszerektől.


Forrás: PC Watch [+]

A mobil piacon a Calpella mobil platform gyors terjedése várható. A régi platformok forgalmazását aránylag gyorsan beszüntetik, egyedül az ULV rendszerek szegmensében hódíthat tovább a Montevina. A netbookokban jövőre az új generációs Pine Trail-M platform fog hódítani, aminek legnagyobb újítása, hogy a Lincroft mikroarchitektúrára épülő Pineview-M lapka tartalmazni fogja a processzormagot, az integrált memóriavezérlőt, valamint az integrált grafikus magot is. Ezzel a lépéssel az Intel gyakorlatilag elméleti szinten is lehetetlenné teszi egy esetleges konkurens lapkakészlet készítését. Ezek alapján nem túl nagy meglepetés, hogy az NVIDIA Ion 2 az ultravékony notebookok piacára várható, és az Intel Penryn alapokra építkező ULV processzorait támogatja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés