Hirdetés

Gyarapodik a Cooler Master HAF és MasterBox sorozata

Két méretes toronyház mellett a microATX lapokat fogadó TD300 is bemutatkozott.

A Cooler Master HAF szériájáról nem hallunk már annyit, mint amennyit 6-8 évvel ezelőtt, aminek jó oldala is van, hiszen az sem jó, ha mindent egy jól bejáratott névvel akarnak eladni, a széria szerelmesei viszont kicsit elhanyagolva érezhették magukat, hiszen az elmúlt években nem túl sok ilyen jelölésű modell látott napvilágot. A rajongók most viszont ismét örülhetnek, hiszen új HAF modellel gyarapodott a gyártó kínálata, a HAF 500 pedig megőrizte elődei stílusjegyeit, mellette pedig a MasterBox 500 és a MasterBox TD300 házakról is lehullt a lepel.

HAF 500
HAF 500 [+]

A két 500-as jelölésű eszköz legfeljebb E-ATX méretű alaplapok fogadására képes, míg a TD300 a microATX-es ligában versenyzik majd, teljes egészében rácsos előlappal viszont csak a trió két tagja büszkélkedhet, a MasterBox 500-ba csak az előlap alsó harmadán juthat be levegő.

MasterBox TD300
MasterBox TD300 [+]

Mindhárom modell közös tulajdonsága, hogy leszerelhető tetővel és gyárilag beszerelt, RGB-s ventilátorral is rendelkeznek, a HAF 500 esetében ráadásul a VGA hűtésére is külön ügyeltek, ugyanis a HDD kereten elhelyezett légkavaró egy dönthető panelen kapott helyet, így az általa mozgatott levegőt a grafikus kártya méretétől függetlenül is mindig a legideálisabb pontra terelhetjük.

MasterBox 500
MasterBox 500 [+]

A trió persze rengeteg egyéb ponton is eltér egymástól, a pontos specifikációkat viszont az egyszerűbb átláthatóság érdekében inkább az alábbi táblázatba gyűjtöttük össze:


HAF 500
MasterBox 500 MasterBox TD300
Fizikai méretek 516 x 224 x 510 mm
505 x 209 x 499 mm 433 x 210 x 420,5 mm
Támogatott alaplap formátumok E-ATX, SSI CEB, ATX, microATX, Mini-ITX
E-ATX, ATX, microATX, Mini-ITX microATX, Mini-ITX
Bővítőhelyek száma 7 7 4
3,5 hüvelykes slotok száma
2
2,5 hüvelykes slotok száma
2 4 2
Beépíthető ventilátorok

- Előre: 3 x 120 mm / 2 x 140/200 mm

- Hátra: 1 x 120 mm

- Fentre: 3 x 120 mm / 2 x 140/200 mm

- HDD keret tetejére: 1 x 120 mm

- Előre: 3 x 120 mm / 2 x 140 mm

- Hátra: 1 x 120 mm

- Fentre: 3 x 120 mm / 2 x 140 mm

- Előre: 3 x 120 mm / 2 x 140 mm

- Hátra: 1 x 120 mm

- Fentre: 2 x 120/140 mm

Gyárilag beépített ventilátorok

- Elöl: 2 x 200 mm ARGB

- Hátul: 1 x 120 mm PWM ARGB

- HDD kereten: 1 x 120 mm PWM

- Elöl: 1 x 120 mm PWM ARGB

- Hátul: 1 x 120 mm

- Elöl: 2 x 120 mm PWM ARGB

Beépíthető radiátorok

- Előre: max. 360 mm

- Fentre: max. 360 mm

- Hátra: max. 120 mm

- Előre: max. 280 mm

- Fentre: max. 280 mm

- Hátra: max. 120 mm

CPU hűtő max. magassága
167 mm 165 mm 166 mm
VGA max. hossza
410 mm
344 mm
Tápegység max. hossza
180 mm 325 mm
I/O panel csatlakozók

- 2 x USB 3.2 Gen1 Type-A

- 1 x USB 3.2 Gen2 Type-C

- 1 x 3,5 mm jack

- 2 x USB 3.2 Gen1 Type-A

- 1 x 3,5 mm jack

- 2 x USB 3.2 Gen1

- 2 x 3,5 mm jack

Az újdonságok ára és piacra kerülésük pontos időpontja egyelőre nem ismert.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés