Hirdetés

Felfrissül a népszerű Gelid GX-7 CPU-hűtő

A Gelid "Gamer" kategóriás processzorhűtője, a GX-7, 2011 augusztusában jelent meg, majd egy példány 2012 februárjában tesztlaborunkat is megjárta. Az LGA2011-es foglalatra felhelyezhető hűtők tesztjében a terméket az általunk nem sűrűn osztogatott "Különösen ajánlott" díjjal jutalmaztuk, így kíváncsian vártuk, hogy mivel rukkolt elő a gyártó frissítés címszó alatt.

Szerencsére a koncepció nem sokat változott, sőt! A 5+2 felállásban egymásra halmozott hét darab hat milliméter vastagságú hővezető csőhöz tehát nem nyúltak hozzá, de érintetlenül hagyták a V-alakú alumínium hűtőbordákat is. Összességében megállapíthatjuk, hogy az alapok változatlanok, amire bizonyíték az is, hogy a 130 x 65 x 159 mm-es fizikai kiterjedés és a 720 grammos tömeg is hajszálra egyezik az első generáció ugyanezen paramétereivel.

Az újítást a ventilátor környékén kell keresni: a 120 mm-es átmérő maradt az új rev. 2 jelzésű modellnél is, ám 25 mm vastag Wing helyett 15,8 mm vastag (szintén kék LED-es) Slim légkavarót kapott, így a gyártó állítása szerint több hely marad a memóriafoglalatok környékén. Természetesen az új ventilátor az elődtől eltérő paramétereket tud felmutatni. Az új ventilátor nanoflux helyett hidrodinamikus siklócsapágyat kapott, élettartama pedig az elődjéhez képest papíron megfeleződött (100 000 helyett 50 000 óra). A fordulatszám-tartomány 600-1800 rpm-ről 750-1800 rpm-re változott, de a szabályozás továbbra is PWM. A megváltozott fordulatszám s kialakítás következtében a zajszint 12-28 dBA, a statikus nyomás 1,6 mmAq, a légszállítás pedig 57,9-98,5 cfm (az első generáció ugyanezen értékei rendre: 10-26,8 dBA, 2,66 mmAq, 75,6-128,6 cfm).

A paramétereket elnézve elméletben ez a módosítás visszalépésként is értelmezhető, ám kérdés, hogy gyakorlatban ez mennyire befolyásolja a hűtés hatásfokát. A GX-7 rev.2 továbbra is kompatibilis az összes AMD processzorral a Socket AM2-től az FM2-ig bezárólag, valamint az LGA775, LGA1155, LGA1156 és LGA1366 foglalatos Intel processzorokkal - LGA2011-hez átalakító külön vásárolható. A hűtő GC-2 helyett ezúttal GC-Extreme hővezető pasztával érkezik, ajánlott végfelhasználói ára pedig változatlanul 45 euró, 3 év garanciával.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés