Hirdetés

Feszültté tette az EU és Kína kapcsolatát az EV-ipar és az AI-szektor

Az AI, az EV-k és a határokon túli adatáramlás is témája volt az EU és Kína legutóbbi megbeszélésének.

Az utóbbi időben az EU és Kína között is egyre nő a feszültség, többek között az Európát elárasztó, olcsó(bb) kínai EV-k tömegei, valamint a kínai akkumulátoroknak való kiszolgáltatottság miatt. Előbbi kapcsán vizsgálatot rendelt el az EU, utóbbiról megbeszélést tartanak. Emellett pedig az AI és a határokon túli adatáramlás is kényes téma, így mindegyikről egyeztetett a két fél a legutóbbi, pekingi találkozón.

Hirdetés

Zhang Guoqing és Vera Jourova, az Európai Bizottság a politikai értékek és az átláthatóság koordinációjáért felelős alelnöke vezették a találkozót, az EB szerint az elmúlt 3 évben ez volt az első ilyen jellegű párbeszéd.

A találkozóra azután került sor, hogy Ursula von der Leyen nem csak vizsgálatot rendelt el a kínai EV-k kapcsán, de büntetővámot is kilátásba helyezett az európai gyártók védelméért. Kína szerint ez a védővámrendszer rossz ötlet, ártana a gazdasági kapcsolatoknak is. Egyeztettek még az ipari adatok áramlásáról, adattörvényekről és platformokról is.


[+]

Az EB-t aggasztja továbbá, hogy az EU-s cégek hogyan használhatják Kínában az ipari adataikat az új törvényi környezetben. Azt nem részletezték, mire gondolnak, de Kína többek között a kémkedésellenes törvényt bővítette, például a nemzetbiztonsághoz kötődő információk továbbításának tiltásával.

Kína szerint ők szívesen látnak minden céget, érkezzen a világról bárhonnan – megosztanák a digitális gazdaság fejlesztési lehetőségeit, hogy mindkét oldal nyerjen. Mindkét oldal egyetért abban, hogy nyílt, tisztességes környezetet kell teremteni a digitális gazdaság fejlesztéséhez. A kutatás-fejlesztésről, információs technológiákról és online értékesített termékek biztonságáról is szó esett.

Egy korábbi kínai politikus és jelenlegi tanácsadó szerint pedig a kínai autóiparnak mielőbbi mély kapcsolatokat kell kialakítani az európai gyártókkal technológiai fronton, hogy ellensúlyozzák az EU-s aggodalmakat az EV-ipar kapcsán.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények

  • Teljesen függővé válhat a kínai akkumulátoroktól az EU

    Az EU vezetői a szivárgások szerint október 5-én tárgyalják azt a kérdést, hogy az EU teljesen függővé válhat a kínai akkumulátoroktól, úgy, mint régebben az orosz energiától. A kínai elektromos autók térhódítását, alacsony árait is vizsgálják.

  • India és Vietnám AI-hódítására készül az NVIDIA és az USA

    Indiai óriásokkal lépett AI-szövetségre az NVIDIA, többek között India is AI-nagyhatalommá válna. Eközben az USA csúcsra pörgeti az erőforrásokban gazdag Vietnám tech- és chipszektorát, ennek része pedig számos befektetés, megállapodás, ami az NVIDIA-t is érinti, többek között.

  • Letarolják Európát a kínai EV-gyártók

    A BYD, a Nio és az Xpeng is nagy erőkkel terjeszkedik Európában, és nem ők az egyedüliek, ráadásul sokkal olcsóbb modelleket hoznak – a Münchenben tartott IAA egyre inkább az ázsiai gyártókról szól, ahogy a helyi autóipar is erre mozdul.

  • AI-versenybe kezd az USA-val és Kínával Németország

    Németország megduplázza az AI-költségvetést, hogy versenyezhessen az USA-val és Kínával.