Hirdetés
Nem is olyan régen derült ki, hogy gyakorlatilag a csőd szélén áll az a vállalat, amelyre Európa az akkumulátoros és EV-s forradalmat épített volna, felszámolva a távolabbi partnerektől való erős függést. A Northvolt azóta többször jelezte, hogy tárgyal az újabb pénzekért.
Míg a múlt héten az igazgatótanács és a vezetés a csoport pénzügyeinek stabilizálását igyekezett elérni, addig befektetőkkel és hitelezőkkel 200 millió eurós rövid távú csomagról tárgyaltak. Svéd médiajelentések szerint a cég egyik társalapítója, Harald Mix pedig 9,5 millió dollárral segítené a csoportot, de helyi nyugdíjalapok is beszállhatnak. A második legnagyobb tulajdonos Goldman Sachs is megmentené a gyártót, állítja a Bloomberg.
Pár hónapja még au EU-s EV-akkuipari bajnokként ünnepelték a Northvoltot, most versenyt fut az idővel, hogy tőkét szerezzen. A cég konstruktív párbeszédet és haladást emleget, további részleteket még nem közölt.