Elkaszálták a régóta készülő új Perfect Darkot

Sajnos úgy tűnik, hogy a fejlesztésért felelős The Initiative sem úszta meg a dolgot.

Hirdetés

A The Initiative csapata viszonylag egy friss bandának mondható, hiszen alig hét éve 2018. júniusában alapították. Számos pletyka után a 2020-as The Game Awards-on megtudtuk, hogy náluk készül a Perfect Dark rebootja, amelyről hosszú ideje nem hallottunk semmi érdemi információt. Úgy tűnik, hogy ez nem volt véletlen, a minap jött a hír, hogy a Microsoft elkaszálta a játékot, így azt már nem kapjuk meg, ezzel együtt pedig a csapatnak is befellegzett sajnálatos módon. A döntés hátterében a több ezer főt érintő leépítéssorozat áll, amely az egész vállalatcsoportot érinti.

A játék legutóbbi előzetese a tavalyi évből