A Packard Bell történelme nem ismeretlen azok számára, akik kezdetektől figyelemmel kísérik a blogot. Hosszú utat tett meg 1926. óta, a vállalat alapítása óta, és számos egyéb területen próbálta ki magát, még mielőtt az Acer tulajdonába került volna. Például az ezredforduló után az MP3 lejátszók piacán is megvetették a lábukat, és nem egy készüléket dobtak piacra.
Packard Bell AudioKey
Az első ilyen eszközük a közvetlenül az USB portba dugható, azaz pendrive-hoz hasonló kialakítású lejátszó az AudioKey nevet kapta, amiből több variáns is napvilágot látott, és a sorozat még évekkel később is a piacon volt nagyobb tárkapacitással, FM rádióval kiegészítve, elegánsabb külsővel, jobb kijelzővel. A kevésbé hagyományos, inkább apró PMP-kre hajazó kinézetű AudioDream nevű termékekből sem volt hiány, ennek pedig már színes kijelzős változata is volt.
Packard Bell AudioDiva
Hasonló kategóriás termékek voltak az OLED-del megspékelt AudioDiva család tagjai is, de a színes kijelzős, beépített akkumulátoros és hangfelvételre is képes Vibe vitte a prímet. Ezt akár már majdnem MP4-ként is aposztrofálhatnánk, hiszen nagy, 20-30 GB-os tárhelye mellett videók és DRM védett hanganyagok lejátszására is képes volt, valamint képeket is nézegethettünk az 1,8"-es színes LCD-n.
Packard Bell Vibe 500
Az MP3-MP4 lejátszók piaca mára meglehetősen összezsugorodott, hiszen idővel az egyre okosodó telefonok képesek voltak ezen eszközök szerepköreit kiváltani, így valószínűleg a tulajdonosváltás mellett ez is közrejátszott abban, hogy a Packard Bell 2007 környékén felhagyott ezzel a termékkategóriával.