Elfeledett Packard Bell termékek I. rész

A Windows 8 érkezésével egyre több olyan speciális kialakítású notebook látott napvilágot, amelyek kijelzőjük helyzetének variálásával valamiképpen tabletté alakíthatók. Az úgynevezett "convertible" termékkategória persze nem új találmány, korábban már más gyártók is megpróbálkoztak vele. Példának okáért említhetnénk a ma már Acer tulajdonban lévő Gateway CX2600-as modelljét (14"-es kijelzővel) még 2006-ból, vagy éppenséggel a 12,1"-es HP Pavilion tx1000-est is, ami a 2007-es CES-en mutatkozott be először, ráadásul AMD Turion 64 platformon.


[+]

Később sem volt hiány kiforgatható kijelzős próbálkozásokból. Például 2010 elején megjelent a Lenovo X201T, és többek között a Packard Bell is előrukkolt a tablet formátummal: az EasyNote szériában Butterfly Touch néven dobták piacra a saját, billentyűzetre visszahajtható kijelzővel szerelt szubnotebookjukat. A 11,6"-es, 1366x768 pixel felbontású masina kapacitív érintőkijelzővel rendelkezett, belsejében pedig az akkori alacsony fogyasztású Intel Penryn magos Pentium Dual Core SU processzor dolgozott, a kép előállításáról pedig az Intel GMA 4500M IGP gondoskodott. Az 1,65 kilogrammos gépbe akkor a Packard Bell minden földi jót belerakott, kezdve a Gigabit Ethernettől az IEEE 802.11n Wi-Fi-n át a 640 GB-os HDD-ig és a 4 GB RAM-ig. A megfelelő szoftverezettségről is gondoskodtak, plusz egy 63 Wh-s akkuról, amivel az akkori mérések szerint a 7,5 órás üzemidő is elérhető volt.


[+]

Sajnos a Butterfly Touchnak nem lett komoly, maradandó utódja, de a többi gyártó hasonló terméke sem lett tucatáru, hanem inkább speciális célokra alkalmazták ezeket. Úgy tűnik, az akkori fogyasztói társadalom akkor még nem volt elég érett ezekhez a megoldásokhoz, hiszen a tablet formátum akkor nem tudott masszívan meghonosodni a notebookok szegmensében. Egészen mostanáig, amikor a Windows 8 érkezésével újból előbukkant ez a formátum, illetve ennek különféle manifesztációi.

Azóta történt