Hirdetés

Dobja az élő csempéket a Windows Lite?

A ChromeOS ellen szánt fejlesztés az egyszerűséget célozhatja a felhasználói felület szempontjából.

Hirdetés

A Microsoft egy ideje már próbálkozik a ChromeOS ellen, amit a Google abból a szempontból eléggé eltalált, hogy az oktatási területeket le tudják vele fedni. Erre azonban a redmondi óriáscég is pályázik, így egy ideje már tudni, hogy érkezik a Windows Lite, amely lényegében alacsony licencdíjak mellett kínál egy olyan rendszert, amire a Windows Store-ból tölthetők le az applikációk, viszont nem frissíthető komolyabb verzióra, például Windows 10-re.

Az MSPoweruser úgy tudja, hogy az új felhasználói interfésszel, vagyis a Webshellel az élő csempék is eltűnnek, ami abból a szempontból nem váratlan, hogy ez nem igazán izgatta a fejlesztők fantáziáját, így a Microsoft sem törődött vele az utóbbi időben.

Nemrég a Windows Central azt írta a Microsoft egy belső dokumentumára hivatkozva, hogy a felhasználók nem különösebben használják vagy konfigurálják a start menü élő csempéit, inkább kitűzik a fontos dolgokat a tálcára. Valószínűleg a Windows operációs rendszert ennek megfelelően tervezik át. Utóbbi érintheti a komolyabb változatokat is, amelyekkel kapcsolatban szintén vannak pletykák a felhasználói interfész megújítására vonatkozóan.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés