Hirdetés

DDR-II SDRAM az Infineontól is

Hirdetés

A Siemens leányvállalata úgy döntött, nem marad ki az új memóriamodulok versenyéből és be is mutatták az első RAM-ok mintapéldányait. Az új modulok 0,11 mikronos gyártástechnológiával készülnek.

Érdekes, hogy az Infineon elég későn reagált az újdonságokra, hiszen a Samsung és az Elpida már 2002 közepén bejelentették első DDR-II SDRAM modelljeiket és néhány hónapja már beindult a sorozatgyártás is. Az Infineon azonban nem tartja megkésettnek a döntését: a cég azzal indokolta elhatározását, hogy még időben váltott, hiszen az új memóriákra épülő termékek (főleg az alaplapok) csak a jövő évben jelennek majd meg a piacon. Az új modulok 400, 533 és 677 MHz-es órajelen működnek majd, az új memóriákra történő igazi átállás azonban csak 2005-re várható.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények