Hirdetés

Computex 2023: nem minden a memória a G.Skillnél

Bár a fő helyen azért a memóriamodulok állnak, azért láthattunk házakat, vízhűtést és egy kis kijelzőt is a cégnél.

A G.Skill standja a kiállítás ideje alatt jobbára párafelhőbe szokott burkolózni, a cég ugyanis tuningversenyzőket is szponzorál, ezek pedig itt élőben mérkőzhetnek meg egymással, bőven használva a folyékony nitrogénből. Eközben a hátsó traktusban szépen felsorakoztatták a különböző extrém RAM-szetteket is. Láthattunk itt DDR5-8800-as modulokat 2x24 GB-os készletben, volt DDR5-6800-as szett 2x48 GB-os kiépítésben, de a munkaállomásokat építők számára készítettek egy 8x48 GB-os RDIMM kiépítést is, DDR5-6000-es beállításokkal.

Hirdetés

[+]

Bár a cég termékeinek gerincét a tuningmemóriák adják, nem ezek voltak az egyetlen kiállított érdekességek: a gyártó bemutatott egy 360 mm-es radiátorra épülő vízhűtést is, mely feketében és fehérben is elérhető, fő érdekessége pedig a ventilátorok kereténél és a hűtőblokk tetejénél használt csillámporos plexi, melyet ARGB világítással dobnak fel. Ez a termék a harmadik negyedévben kerülhet a boltokba, de az ára – sőt, a neve – egyelőre nem ismert.


[+]

A vízhűtés mellett kiállították a tavaly bejelentett MD2 gépházat, mely a többi kiállított termékhez képest meglepően visszafogott külsővel rendelkezik, sehol egy strasszkő vagy csillámporos felület. Az E-ATX méretű lapok fogadására is képes ház edzett üveg oldalpanellel rendelkezik, 395 mm-es VGA-k és 170 mm-es processzorhűtők fogadására képes, elölre és felülre 360 mm-nyi ventilátor pakolhatunk benne, és fekete illetve fehér színben is a piacra került.


[+]

Mellette, a kép bal oldalán az új MD1 látható, ez szintén E-ATX méretű, támogatja a függőleges VGA beépítést, a 360 mm-es radiátorokat (elöl és felül). Elfér benne 400 mm-es VGA és 170 mm-es CPU-hűtő, az előlap jobb felső sarkában pedig egy RGB-vel kivilágítható blokk van, gravírozott céglogóval. Hogy mikor érkezik és mennyiért, még nem tudni.


[+]

Végül a standon megtekinthettük a WigiDash nevű 7”-es színes kis kijelzőt is, melyre a számítógép különböző működési jellemzőit írathatjuk ki. Érintésérzékeny felülettel rendelkezik, a hozzá tartozó szoftver pedig többek között az AIDA64-gyel, HWiNFO-val, Spotify-jal is tud kommunikálni. Az adatátvitelt, tápellátást USB kapcsolat biztosítja. A kijelző maga 1024x600 pixeles felbontású, rajta jelenleg 5x4-es felosztásban helyezkedhetnek el a csempékre emlékeztető modulok. A WigiDash 149 euróért kerülhet boltokba állítólag már ősszel.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények