Hirdetés

Computex 2005: the show must go on

Hirdetés

A nagy informatikai világkiállítások ideje lejárt – állítják szakértők, akik szerint ma könnyebben lehet kiállítókat toborozni olyan vertikális, egyes iparági szegmensekre fókuszáló eseményekre, mint amilyen az egyre népszerűbb Las Vegas-i Consumer Electronics Show. A hajdan az egyik legfőbb számítástechnikai seregszemlének számító Comdex már második éve pihen, és talán sosem éled újra. Az immár negyed százada minden évben megrendezett tajvani Computex azonban dacol a trenddel, a ma véget ért idei rendezvényre a szervezők rekordszámú látogatót vártak. Optimizmusukat indokolhatja, hogy a mindössze 56 éve létező második Kína – a helyiek szerint Kínai Köztársaság, míg Peking szemében renegát tartomány – tavaly 21,8 százalékos éves növekedés után 69,6 milliárd dollárral járult hozzá a globális hardverbizniszhez.


Viharfelhők az it-kiállítások felett?

Az idei tajpeji show közel 1300 helyi és 22 országot képviselő nemzetközi kiállítója 285 standot foglalt le magának. Ezek a számok részben jobbak, részben rosszabbak, mint tavaly – ezeknél jobbal azonban csupán az európai CeBIT büszkélkedhet. Ám azért, hogy az idén valamivel kevesebb cég vásárolt kiállítási területet, nem az érdeklődés hiánya, hanem a helyszűke felelős. A gyártók ugyanis a ragacsos – már-már elviselhetetlenül párás és szennyezett – levegőjű város közepén három csarnokba és egy szomszédos konferenciaközpontba szorultak, ami miatt az esemény az idén is inkább távol-keleti zsibvásárra emlékeztetett. A szervezők ígérik: két év múlva, az új kiállítási központ megnyitásával megszűnik a zsúfoltság. A látogatók számára vonatkozó statisztikák még nem készültek el, de azt tudni lehet, hogy a tavalyi 120 000 érdeklődő helyett az idén 140 000-et vártak. Az látható volt, hogy a show lendületét a csütörtök éjszaka érezhető – a szigettől 22 kilométerre lévő epicentrumnál a Richter-skála szerint 6-os erősségű, de a fővárosban csupán kisebb riadalmat okozó – földrengés nem fogta vissza.

 

Csábos chipek
Csábos chipek

A kiállítás középpontjában ezúttal a PC-s processzorok álltak. Az Intel csupán néhány hete, a szintén kaliforniai Advanced Micro Devices pedig éppen a Computexen mutatta be új, otthoni számítógépekbe szánt dual core – nomen est omen két teljes értékű processzort egy tokban tartalmazó – chipjeit. A tajvani alaplapgyártók pedig lelkesen sorakoztak fel az újdonságok mögött: minden cég standján megtalálhatóak voltak az új lapkákat támogató hardverek. A globális processzorpiacon csupán szerény részesedéssel rendelkező helyi VIA Technologies is itt lebbentette fel a fátylat legújabb fejlesztéséről, a noteszgépek igényeihez szabott – és az Intel Centrino notebookokban dolgozó Pentium M-mel versenyképes – C7-M-ről.

A processzorgyártók és a kisebb-nagyobb tajvani vállalatok mellett megjelent az idei Computexen a grafikus chipeket fejlesztő NVIDIA és ATI Technologies, és saját standon vonultatta fel újdonságait a Microsoft, a Texas Instruments, a Toshiba és a Fujitsu is. Gyakorlatilag minden látható volt a kiállításon, ami akár csak érintőlegesen is kapcsolódik a számítástechnikához. A helyi szépségideálnak megfelelően alabástrombőrű, soványka modellek sushibőrbe bújtatott USB-s adattárolók, videokártyák, processzorok, hálózati kapcsolók és szerverek mellett mosolyogtak.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények