Hirdetés

Challenge24 – 13. Nemzetközi 24 órás Programozó Verseny

A Challenge24 Európa egyik legnagyobb és legrangosabb versenyének számít, melyre a február 21-ei nevezési határidő előtt egy héttel már 250 csapat jelentkezett szerte a világból. A háromfős egyetemista és már profi programozókból álló csapatok idén a 2013. február 23-ai ötórás internetes előválogatóból kerülhetnek a budapesti döntőbe, melyet április 26-28. között rendez meg az egyesület.

A Challenge24-en részt vevő csapatoknak a verseny során gyors és precíz kódírási képesség mellett szükség van matematikai, hálózati, a mesterséges intelligenciát érintő, algoritmuselméleti és számítógépes grafikai jártasságra, valamint jól működő csapatmunkára. Az elődöntő öt órája alatt 6-8 különböző ismeretet igénylő feladatot adnak ki a szervezők, így a hatékony munkamegosztás elengedhetetlen a jó szerepléshez.

Hirdetés

Idén február 16-án szombaton tét nélkül gyakorolhatnak is a csapatok, hogy még az éles forduló előtt összeszokhassanak.

Az idei feladatsort is az elmúlt három évben nagy sikert aratott feladatok írói találják ki – köztük olyanok, akik a korábbi években maguk is sikeres, döntős versenyzők voltak.

A versenyen való részvételt idén is sok külföldi egyetem is ajánlja hallgatóinak, valamint cégek sora található meg az SAP mellett, így a versenyalapító Fornax mellett nemzetközi szinten a Google, Skype és Yahoo! is támogatja a versenyt.

A Challenge24-en az elmúlt években a világ legjobb programozói is egyre nagyobb számban indulnak, így például az egyik legnagyobb programozói közösségi portál (TopCoder) legjobb ranglistapontszámokkal rendelkező tagjai is rendszeresen részt vesznek. A vándorkupa és Challenge24-es hagyományaihoz tartozó gyűrűk mellett idén is értékes tárgynyereményekre számíthatnak a verseny nyertesei és helyezettjei.

Jelentkezni február 21-ig lehet a verseny weboldalán: http://ch24.org

A weboldalon megtalálhatóan a verseny korábbi feladatai (http://www.ch24.org/archive.html), valamint fényképek a tavalyi megmérettetésről ( http://www.ch24.org/gallery2012.html).

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények